Kategória: Mix
Az év legjobbjait jutalmazta a Magyar Judo Szövetség
Évzáró ünnepséget tartott a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) a Papp László Sportaréna Mastercard-termében, Tóth Krisztián és Özbas Szofi lett 2019-ben az Év judósa Magyarországon. Köszöntőjében dr. Tóth László, az MJSZ elnöke kiemelte, különleges esztendőt zárhat a magyar judosport, hiszen ebben az évben három rendkívüli esemény is történt: hivatalossá vált, hogy az olimpiai mozgalomban érintett nemzetközi sportszövetségek […]
Tokió 2020 – Póta Georgina gyermeket vár, nem indul az olimpián
Gyermeket vár Póta Georgina, a legelőkelőbben rangsorolt magyar asztaliteniszező, aki így akkor sem indul a jövő évi, tokiói olimpián, ha részvételi jogot szerez. A 34 éves, a világranglistán 38.játékos a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában azt mondta, ugyan szerepelt már három ötkarikás játékokon, de szeretetett volna ott lenni a japán fővárosban is, mivel azonban a […]
Michelisz: életem legstresszesebb versenye volt a sepangi
Michelisz Norbert szerint élete eddigi legstresszesebb versenye volt a malajziai hétvége, amelyen megnyerte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját, és ezzel a magyar autósport történetének legnagyobb sikerét érte el. A Hyundai 35 esztendős pilótája a Liszt Ferenc Repülőtéren egy órán át fogadta a gratulációkat, osztogatta az autogramokat és készítette a szelfiket rajongóival. A sajtótájékoztatón elmondta, az […]
Vívás – Ezüstérmet nyert és kvótás helyen áll a női kardcsapat
A magyar csapat kiemelkedően szerepelve, a második helyen végzett a női kardozók Salt Lake Cityben rendezett világkupaversenyén, amelyet követően olimpiai kvótás helyen áll a világranglistán. A magyar szövetség honlapja szerint a Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Battai Sugár összeállítású kvartett egészen a fináléig nagyszerűen teljesített. A nyolcaddöntőben a spanyolokat 45-29-re győzte le, majd a […]
Varga Dénes a világ legjobb férfi vízilabdázója, Keszthelyi Rita a második a nőknél
A férfiaknál Varga Dénest választották az év legjobb vízilabdázójának a Total Waterpolo nemzetközi szaklap szavazásán. A szakemberek, a média és a közönség voksainak összegzése alapján a nőknél Keszthelyi Rita a második lett. A vlv.hu hétfői beszámolója emlékeztet, hogy a szavazást harmadik éve szervezi meg a Total Waterpolo. Mindkét szakágban – férfi és női – 30 […]
Qatch – Történelmi hétvége
Izgalmas mérkőzéseket, parázs összecsapásokat hozott az első magyarországi qatch Challenger verseny, amely hétvégén zajlott Budapesten. A végső győzelmet a HÍR-SAT QHC csapata szerezte meg. Először rendeztek qatch Challenger versenyt Magyarországon. A budapesti Kerék Általános Iskola és Gimnáziumban tíz csapat mérte össze tudását, ebben a kézilabda alapokon nyugvó, gyors és dinamikus sportban. A küzdelem során női, […]
Kovács Bálint Le Mans-ban is rajthoz állhat az Endurance vb-n
A H-Moto Team ifjú tehetsége bebizonyította, hogy nem véletlenül szerezte meg az IDM Suzuki Cup…
Magyar rekordot döntött a Ferencváros
A korábbi évek kudarcait követően idén egészen az Európa Liga főtábláig menetelt a Ferencváros, és bár a csoportból nem jutott tovább, de így is helytállt a zöld-fehér együttes, amely anyagilag sem járt rosszul az európai kaland során. Magyar rekordot döntött és anyagilag is jól járt a nemzetközi kupaszerepléssel a Ferencváros labdarúgó-csapata. A budapesti zöld-fehérek 15 […]
Akrobatikus torna: Szép nemzetközi eredmények
A hazai versenyek rendben lezajlottak, az izraeli Holonban megtartott kontinensviadalon pedig bravúros eredményeket értek el…
Vívás – A junioroknál a párbajtőrözőké volt a hétvége
A junior párbajtőrözők vitték a prímet a világkupán: a Cséri Soma, Keszthelyi Zsombor, Nagy Marcell, Osman-Touson Maruán összeállítású fiúcsapat ezüstérmet nyert Iráklionban, míg a Borsody Emma, Büki Lili, Kardos Edina, Muhari Eszter felállású leányválogatott bronzéremmel gazdagodott Burgosban. Mozgalmas napjuk volt junior párbajtőrözőinknek, elvégre a fiúk a görögországi Iráklionban, míg a lányok a spanyolországi Burgosban mérették meg […]
WTCR – Trónra ültették Micheliszt
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját, miután az idényzáró malajziai futamon összetettbeli riválisa műszaki hiba miatt nem szerzett pontot, a magyar versenyző pedig ötödik lett. A 34 éves, hímesházai születésű Michelisz pályafutása legnagyobb sikerét érte el Sepangban a WTCR bajnoki címének megszerzésével, 2017-ben az akkor még túraautó-világbajnokságnak (WTCC) nevezett […]
Útban a világbéke felé – olimpiai fegyverszünetről döntött az ENSZ
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) 74. közgyűlése ígéretet tett az olimpiai béke betartatására a jövő nyári olimpiai játékok idejére. A javaslatot, melynek célja „egy békésebb és jobb világ felépítése a sporton és az olimpiai eszmén keresztül”, a 193 ENSZ-tagállam közül 186 támogatta. Az olimpiai békéről Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke tartott beszédet New […]
Keszthelyi Vivien lett az év női autóversenyzője
A szakma jeles képviselői Keszthelyi Vivient választották meg az év női autóversenyzőjének az Autósport és Formula Magazin szavazásán. A 19 éves pilóta az elismerést többek közt annak köszönheti, hogy az első Forma-3-as szezonjában két kontinensen versenyezve több rekordot is megdöntött. A fiatal autóversenyző az év elején az FIA F3 Asian Championship Winter Seriesben vett részt, […]
Magyar Zoltán szerint Berki Krisztián világversenyes éremmel szeretne búcsúzni
Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke szerint bár a jövő nyári olimpián biztosan nem lesz ott, világversenyen szerzett éremmel szeretne búcsúzni a nagyközönségtől Berki Krisztián. A sportvezető az M4 Sporton este elmondta, a tokiói kvalifikációra már csak egyetlen esélye lenne London ötkarikás aranyérmesének, de ehhez az utolsó három világkupa legjobbjának kellene lennie. “Az első […]
Magyar Zoltán szerint Berki Krisztián világversenyes éremmel szeretne búcsúzni
Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke szerint bár a jövő nyári olimpián biztosan nem lesz ott, világversenyen szerzett éremmel szeretne búcsúzni a nagyközönségtől Berki Krisztián. A sportvezető az M4 Sporton este elmondta, a tokiói kvalifikációra már csak egyetlen esélye lenne London ötkarikás aranyérmesének, de ehhez az utolsó három világkupa legjobbjának kellene lennie. “Az első […]
WTCR – Michelisz bajnok lehet a hétvégén Sepangban
Három riválisához hasonlóan a hétvégi malajziai fordulóban megnyerheti a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője, aki saját bevallása szerint magabiztosan és felkészülten várja a sepangi Forma-1-es pályán sorra kerülő viadalt. Az összetett pontversenyt 27 futam után a 34 éves hímesházai születésű pilóta vezeti 316 ponttal, mögötte az argentin Esteban Guerrieri (Honda) […]
Sastin Marianna – A legkeményebb anyuka a szőnyegen
Magyarország egyetlen női birkózó világbajnoka. Éremkollekcióját nézni sem kis feladat, nemhogy számolni. Az egyik legkeményebb sportos édesanya, aki nem sokkal azután, hogy életet adott gyermekének 5. lett a 2018-as budapesti vb-n. Hölgyeknél nem szokás a kort felemlegetni, mi sem fogjuk, de Marianna esetében szinte muszáj hozzátennünk, hogy jócskán túl a 30-on is vannak céljai, többek […]
Tenisz – Babosék az év párosa!
A WTA szerint a Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős lett az év párosa. A magyar-francia duó 2019-ben előbb döntőt játszott az Australian Openen, majd a Roland Garroson diadalmaskodott, később pedig megvédte címét az évzáró világbajnokságon. A francia Kristina Mladenovic 2019. június 10-én az első helyre került a páros-világranglistán, s összesen öt hétig vezette a rangsort. […]
A MOB Fair Play Bizottsága pályázatot hirdet a 2019-es Fair Play-díjak elnyerésére
A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága 2020. január 15-ig várja a javaslatokat arra, hogy kik kapják meg a 2019-es évre vonatkozó Fair Play-díjakat. Pályázni a következő kategóriákban lehet: 1. Fair Play cselekedet 2. Életmű-díj 3. A Fair Play eszméjének népszerűsítése 4. Fair Play a szabadidősportban 5. A sport szolgálatában 6. Fair Play a művészetben, […]
Qatch először Budapesten
A hétvégén hazánkban először mutathatják meg tudásukat azok a háromfős csapatok, amelyek ezt a fiatal, gyors és dinamikusan fejlődő sportágat játsszák, ugyanis december 14-én rendezik az első magyarországi Qatch Challenger versenyt, melynek összdíjazása 2000 dollár. A qatch különböző labdajátékokon alapuló sport, amely leginkább a kézilabdára épül, azonban ezt kontakt nélkül játsszák. Azon túl, hogy egy […]


























