Kategória: Mix
A kétszeres világ- és Európa-bajnok, olimpiai ötödik Bácsi Péter visszavonult!
A 36 éves kiválóság 2018 októberében a csodás emlékű budapesti birkózó-világbajnokságon aranyérmes lett, aztán januártól játékosedzőként folytatta a kötöttfogású válogatott mellett, majd a nyár derekán megkapta a Magyar Birkózószövetség szakmai igazgatói posztját. Mondhatjuk tehát, hogy a csúcson hagyta abba, s ott is folytatja. Bácsi Péter így fogalmazott az életét, pályáját ért változásokról: „Mindenki számára nyilvánvaló volt már […]
Aranygeneráció a kerékpársportban
A magyar országúti válogatott fiataljai az U23-as korosztály legnagyobb presztízsű versenyén, a Tour de l’Aveniren remekeltek – a csúcs Valter Attila hétvégi szakaszgyőzelme volt. De hogyan jutottunk idáig, mennyire jelentős ez az eredmény nemzetközi szinten, és mit jelenthet a tokiói olimpiára nézve? A magyar kerékpársport drasztikus fejlődését nehéz nem észrevenni, különösen az országúton. Olyan eseményeknek […]
Atlétika – Halász Bence nyerte a Németh Pál Memorialt
Ahogy arra számítani lehetett, igazi sztárparádét, remek eredményeket hozott a világklasszis kalapácsvetők csatája Szombathelyen, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) Hammer Throw Challenge sorozatának utolsó előtti – világbajnokságot megelőző – állomásán. A házigazda Szombathelyi Dobó SE a XI. Németh Pál Emléknap keretében rendezte meg a IV. Németh Pál Memorialt, amely emléket kíván állítani a szombathelyi dobó iskola megteremtőjének, a […]
Öttusa – Földházi Zsófia sérülés miatt nem indul a budapesti vb-n
Eltörte a bokáját Földházi Zsófia, így nem indul a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon. Kállai Ákos szövetségi kapitány azt mondta, hogy a lovasedzésen történt a baleset. “Zsófi a melegítés elején a vágtánál, még az ugrások előtt leesett a lóról, talppal, sarokra érkezett, és megreccsent a csont” – számolt be a történtekről a lovasedző elmesélésére hivatkozva. Mint […]
Úszás – Minden idők legjobb korosztályos világbajnokságát rendezték a Duna Arénában
A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA értékelése szerint minden idők legjobb junior úszó-világbajnokságát rendezték a Duna Arénában. Erről Julio C. Maglione, a FINA elnöke beszélt az M4 Sportnak adott interjújában, s ezt mondta Dale Neuburger, a szervezet alelnöke is az esemény záróünnepségén. A FINA vezetője nem csupán a legjobbnak nevezte a vb-t, de […]
Kézilabda – Több korosztályban is Európa élén a magyarok
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) 2019-es utánpótlás-ranglistáin a magyar csapatok a fiú és a leány, valamint az összetett lajstromot is megnyerték − számolt be a kézilabda szövetség. Az Európai Kézilabda Szövetség közzétette ranglistáit a nyári utánpótlás-versenyeken elért eredmények után. Az országok a pontokat a női U19-es és U17-es Európa-bajnokságon, valamint a férfi U17-es nyílt Európa-bajnokságon, […]
Asztalitenisz – Magyar érmek Newcastle-ből
Mindhárom színű éremből szereztek legalább egyet a magyar asztaliteniszezők a Newcastle-i XXII. Szervátültetettek Világjátékán. A mieink a korábbi versenyekhez hasonlóan ezúttal sem maradtak üres kézzel, többen közülük visszajáró „vendégek” voltak a dobogón. Például Tóth Irma, aki a korosztályában megnyerte az egyéni versenyszámot, majd Szabó Gabriellával női- és Tóth Attilával vegyes párosban is begyűjtött egy medáliát. Attila […]
Kajak-kenu – Világbajnok a női négyes, az élen zártuk az olimpiai éremtáblát
A női és a férfi kajak négyes is megszerezte az olimpiai kvótákat, előbbi egy fantasztikus világbajnoki címmel. Női kenu párosunk és Kozák Danuta is bezsebelt három kvótát, és három érmet is, összesen 12 olimpiai kvótát gyűjtöttünk be. Ami talán a legfontosabb, hogy az olimpiai versenyszámokat tekintve mi szereztük a legtöbb érmet, és az éremtábla élén […]
Világbajnok a női négyes, 11 kvótát szereztünk vasárnap
A női és a férfi kajak négyes is megszerezte az olimpiai kvótákat, előbbi egy fantasztikus…
Kerékpár – Hat év után ismét magyar a vb mezőnyversenyén
Kiosztották a kvótákat a szeptember végén megrendezésre kerülő országúti világbajnokságra. A magyar csapat idén kifejezetten jól szerepelt országúton és rengeteg pontot gyűjtöttek, mind a hazai, mind a nemzetközi UCI versenyeken. Talán kevesen tudják, de csak a Gemenc Nagydíjon például 151 pontot gyűjtött a nemzet egyetlen hétvégén. Hosszú idő után, megint indulhat egy fő az elit […]
Kajak-kenu – Kopasz Bálint és Csipes Tamara is aranyérmes, megvan az első olimpiai kvóta!
Kopasz Bálint és Csipes Tamara aranyérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Kopasz ezzel begyűjtötte az első tokiói kvótát is Magyarországnak. A szombati döntők során a 22 éves Kopasz – többek között a címvédő portugál Fernando Pimentát is maga mögé utasítva – nagyszerű, taktikus versenyzést bemutatva lett első, ezzel Storcz […]
Kajak-kenu – Három magyar páros, három érem a szegedi vb-n
A Hagymási, Medveczky páros arany-, a Hajdu, Fekete kettős ezüst-, a Lucz, Kiss egység pedig bronzérmet nyert az ICF olimpiai kvalifikáció kajak-kenu világbajnokságon. A napot Kopasz Bálint és Fernando Pimenta középfutamos csatája zárta. Ez történt a harmadik versenynap programjában. Nem is indulhatott volna jobban a péntek délutáni program, hiszen Lucz Anna és Kiss Blanka K-2 […]
Női röplabda Eb – A nyolcaddöntő az alapcél, a negyeddöntőhöz bravúr kell
A nyolcaddöntőbe jutás a minimális célja a magyar női röplabda-válogatottnak a pénteken rajtoló budapesti társrendezésű Európa-bajnokságon, a negyeddöntőbe kerüléshez már több bravúrra is szüksége lesz a csapatnak. Az Eb-újonc észtek ellen kezdi, jövő csütörtökön az olimpiai negyedik, világbajnoki elődöntős hollandokkal szemben zárja a csoportkört a belga Jan De Brandt csapata, amely e két mérkőzés között […]
Megvan az első magyar világbajnoki cím!
A parakajakos Kiss Péter fantasztikus versenyzéssel megszerezte az első magyar érmet, és mindjárt az első…
Tokió 2020 – Érdi Mária bronzérmes az előolimpián
Érdi Mária a harmadik helyen végzett Laser Radialban az Enosimában rendezett vitorlás előolimpián, így Berecz Zsombor Finndingiben elért győzelme után újabb magyar érem született. A junior világ- és Európa-bajnok Érdi két futam után vezetett, akkor erős szelesek voltak a futamok. A szélcsendes folytatásban is ott tudott maradni a legjobb háromban és az éremfutamot is harmadikként […]
Tata, Budapest, Szombathely, Párizs és Stuttgart
Ezek a nagyobb állomások Vecsernyés Dávidnak az elkövetkezendő időszakban. Az európa-bajnoki bronzérmes tornász pénteken délután…
Torna: Vb-válogató a férfiaknál
A felnőtt férfi és az utolsó éves junior tornászok részvételével tartanak ellenőrző tréninget a tatai…
Erődemonstráló bemutatkozás olimpiai csapathajóinktól
Három olimpiai számban is fantasztikusan debütáltak a magyar csapathajók 500 méteren: a Balla, Devecseriné kenu…
Kajak-kenu – Kiváló, de beárnyékolt eredmények a vb-n
Kopasz Bálint és Csipes Tamara is a legjobb időeredménnyel jutott tovább K-1 1000 méteren az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A Noé Zsombor, Bogár Gábor kettős is futamgyőztesként került a döntőbe, ám két eset is beárnyékolta a csütörtök délelőttöt: előbb Dóri Bence volt kénytelen visszalépni a versenytől, majd kizárták a Kárász Anna, Kozák Danuta párost. […]
Kiváló, de beárnyékolt eredmények a vébén
Kopasz Bálint és Csipes Tamara is a legjobb időeredménnyel jutott tovább K-1 1000 méteren az…



























