Kategória: Olimpia
Tokió 2020 – a sportolókat mielőbb be kellene oltani
Dick Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) legrégebb óta hivatalban lévő tagja szerint a tokiói olimpiára készülő sportolókat előnyben kellene részesíteni a koronavírussal szembeni vakcinák beadásakor.A 78 éves kanadai sportvezető azt nyilatkozta, országában mintegy 300-400 olyan sportoló van, akinek lehet esélye kijutni az idén nyárra halasztott ötkarikás játékokra, az pedig nem jelenthetne gondot, hogy ők kapjanak […]
Tokió 2020 – A japán kormányfő ismét biztonságos olimpiát ígért
Szuga Josihide japán miniszterelnök újfent azt ígérte, hogy Tokió “biztonságos és nyugodt” olimpiát rendez nyáron, és közlése szerint rendületlenül folytatják az előkészületeket a játékok július 23-i nyitányára. Újévi beszédében a kormányfő azzal együtt is derűlátóan fogalmazott, hogy az országban a koronavírus-járványt illetően nem javult a helyzet, sőt egyre több helyen bukkan fel a vírus új, […]
Szobrot kaphat Hajós Alfréd
A szobor a tervek szerint a Margitszigeten fog helyet kapni. Hajós Alfréd (1878-1955) munkásságára és örökségére emlékezne az a köztéri szobor, amelynek megalkotására a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) írt ki országosan nyílt pályázatot – számolt be róla az MTI. Hajós Alfréd az újkori olimpiai játékok első […]
Tokió 2020 – Átfogó program indult az olimpiai doppingminták ellenőrzésére
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által életre hívott Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) elindította globális programját, amely a 2021 nyarára halasztott tokiói olimpia és az azt követő ötkarikás játékok doppingmintáinak hosszú távú tárolását és újbóli ellenőrzését szolgálja. Az ITA sajtószolgálatának közlése szerint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) teljes támogatását élvező projekt keretében a mintákat egy speciális létesítményben tárolják, s […]
125 éves a MOB
„Az olympiai játékok tárgyában a budapesti torna- és sportegyesületekből alakult bizottság december 19-én este hat órakor a Nemzeti Tornaegylet helyiségében ülést tart” – írta 1895. december 19-én, csütörtökön, 348. számában a Pesti Napló, majd 23-án arról számolt be, hogy „az olimpiai játékok magyar előkészítő bizottsága véglegesen megalakult”. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 2020-ban ünnepli alapításának […]
Tokió 2020 – Magyar kvótások – HÁTTÉR
Az aktuális helyzet szerint 87 magyar sportoló utazhat a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára. A csapathoz csatlakozott Sebestyén Dalma, a Győri Úszó SE 23 éves sportolója, aki pénteken a Győr Open elnevezésű versenyen 200 méter vegyesen érte el az induláshoz szükséges A szintet. Egyelőre az úszóké a legnagyobb létszámú küldöttség, ugyanakkor ebben a […]
Tokió 2020 – A japánok többsége a rendezés ellen
A japánok többsége úgy véli, hogy a koronavírus-járvány miatt le kellene mondani a jövő évre halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. Az országos, telefonos felmérés során a válaszadók 32 százaléka mondta azt, hogy törölni kellene a két eseményt, 31 százalék pedig azon a véleményen volt, hogy tovább kellene halasztani. A […]
Tokió 2020 – Kevesebb celeb lesz az olimpiai lánggal futó stafétában
A japán kormány fontolgatja, hogy az olimpiai lángváltóból kiveszi a hírességeket, ezzel is csökkentve az érdeklődők csoportosulásának esélyét. A lépés mellett érvelők szerint a hatalmas tömegek összeverődésével, amelyet a celebek jelenléte óhatatlanul kivált, gyengülne azon intézkedések hatása, amelyeket az országban a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében hoztak. Az elképzelés szerint – írta a Kyodo News – […]
Tokió 2020 – Íme, az eddigi magyar kvótások
Az aktuális helyzet szerint 84 magyar sportoló utazhat a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára. A 200 méteres hátúszásban már korábban kvótát szerzett Telegdy Ádám kedden a kaposvári országos bajnokságon 100 méter háton is olimpiai A szintet ért el. Egyelőre az úszóké a legnagyobb létszámú küldöttség. Ebben a sportágban az A szint nem jelent […]
Tokió 2020 – A NOB lerövidíti az olimpiai faluban tartózkodás idejét
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy döntött, hogy lerövidíti azt az időt, amennyit a jövő nyári tokiói ötkarikás játékokra érkező sportolók az olimpiai faluban tölthetnek. “Úgy gondoljuk, csökkentenünk kell az ott-tartózkodás időtartamát a koronavírus-járvány kockázatainak minimalizálása végett” – jelentette ki Thomas Bach NOB-elnök, aki a szervezet végrehajtó testületének hétfői ülése után nyilatkozott. Az olimpiai ügyekben járatos insidethegames.biz […]
2032-es olimpia: újabb komoly jelentkező
Queensland állam irányítója megerősítette támogatását Ausztrália 2032-es nyári olimpiára tervezett pályázatához. A játékok központja Brisbane lenne, de a közelében fekvő, több más délkelet-queenslandi várost is bevonnának a rendezésbe. A kandidálásra tavaly szánták rá magukat az ausztrálok, a koronavírus-járvány miatt azonban lelassultak a pályázat előkészületei. A mostani nehéz helyzet ellenére az országban nem tettek le a […]
Tokió 2020: ennyi magyar éremben reménykedik a szakember
Fábián László szerint 13 érem, valamint 20-22 negyedik-hatodik helyezés megszerzése lehet reális a magyar csapat számára a 2021 nyarára halasztott tokiói nyári olimpián. A Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója ezt az utanpotlassport.hu által szervezett, Tekintettel Tokióra című péntek délutáni online konferencián jelentette ki egy 2019-ben elvégzett kutatásra alapozva. “Az érmek számát tekintve ez kevesebb, ám a […]
Nincs veszélyben a tokiói olimpia
A sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szerint a koronavírus-járvány ellenére sem a tokiói olimpia megrendezése, sem a magyar utánpótlássport nincs veszélyben. Sárfalvi Péter erről csütörtökön, az Utanpotlassport.hu által idén már tizedik alkalommal megtartott, ezúttal online formában megrendezett, Egy nap az utánpótlásért című konferencián beszélt, amelynek a járvány második hullámának utánpótlássportra gyakorolt hatása volt központi a témája. […]
Tokió 2020 – Így szurkolhatnak az olimpián
Japán sok külföldi szurkolót szeretne látni a jövő évre halasztott tokiói olimpián, s ezért szigorú koronavírus elleni óvintézkedéseket dolgoz ki. A Nihon Keizai Simbun című lap szerdán arról írt, hogy az oltás nem lesz feltétele a beutazásnak és a tömegközlekedési eszközök használatát sem fogják korlátozni. A kulcs állítólag az okostelefonos alkalmazások használata lesz, ezek tárolják […]
Tokió 2020 – Sok külföldi szurkolót szeretnének a házigazdák
Japán sok külföldi szurkolót szeretne látni a jövő évre halasztott tokiói olimpián, s ezért szigorú koronavírus elleni óvintézkedéseket dolgoz ki. A Nihon Keizai Simbun című lap szerdán arról írt, hogy az oltás nem lesz feltétele a beutazásnak és a tömegközlekedési eszközök használatát sem fogják korlátozni. A kulcs állítólag az okostelefonos alkalmazások használata lesz, ezek tárolják […]
Egyetlen jelölt van NOB elnöknek
A szervezetet jelenleg vezető Thomas Bach az egyetlen jelölt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöki posztjára.A NOB kedden a honlapján számolt be arról, hogy a 66 éves német sportvezetőnek nem lesz kihívója a jövő márciusi, athéni tisztújító kongresszuson, újraválasztása így csak formalitásnak tűnik. A vívásban az 1976-os olimpián csapatban aranyérmes Bach 2013 óta vezeti a NOB-ot, […]
Tokiói olimpia – kiderült, mennyibe kerül a halasztás
Sajtóértesülés szerint 1,9 milliárd dolláros pluszköltséget jelent, hogy a koronavírus-járvány miatt a jövő évre kellett halasztani a tokiói olimpiát. Erről vasárnap írt a Jomiuri című japán lap, amely azonban konkrét hírforrást nem említett. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy az eredeti költségek 13 milliárdra rúgtak volna. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a japán kormány márciusban kényszerült a […]
Tokiói olimpia: megvan, hány tesztversenyt terveznek a szervezők
A jövő évre halasztott tokiói olimpia és paralimpia szervezőbizottsága 18 tesztverseny lebonyolítását tervezi jövő március és május között, és ezek közül legalább négy eseményen külföldi sportolók is részt vehetnek. A szervezők pénteki online sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a tesztversenyekre egymástól nagyon különböző feltételekkel kerül sor, lesz olyan, amelyik csak a technikai folyamatok felmérésére szolgál, és sportoló […]
Tokió 2020 – Teltházas versenyeket szeretne a japán főváros kormányzója
Tokió kormányzója szerint a legjobb forgatókönyv az lenne, ha nézőkkel teli helyszíneken rendezhetnék meg jövő nyáron az olimpiát. Koike Juriko a koronavírus-járvány közepette, kedden beszélt a házigazdák ama reményéről, hogy az egy évvel elhalasztott 2020-as ötkarikás játékokon teltház előtt tudják majd lebonyolítani a versenyeket. Éppen a pandémia miatt az olimpia szervezői még nem döntötték el, […]
Keddtől egyetlen kvótáért versenyeznek a szörfösök Portugáliában
Kedden rajtol a portugáliai Vilamourában a szörf RS:X olimpiai hajóosztály Európa-bajnoksága. Az Atlanti-óceani város öblében dől el Európa utolsó olimpiai kvótájának sorsa, amelyért két magyar is versenybe száll.



























