Clarence Seedorf ma 47 éves

Clarence Clyde Seedorf, a Milan korábbi klasszisa ma ünnepli a 47. születésnapját.

Seedorf 1976. április 1-én született Suriname fővárosában, Paramiroboban. Szüleivel két éves korában költöztek Hollandiába egy kis faluba, Almerébe. Nevelőegyesületében, az Ajaxban jobb oldali középpályásként debütált 1992. november 29-én a Groningen ellen, 16 évesen és 242 naposan, mellyel ő a második legfiatalabb pályára lépő játékosa az Ajaxnak. Kétszer választották az év holland futballtehetségének, 1993-ban és 1994-ben. Csapatával két ízben is bajnok lett Hollandiában (1994, 1995), illetve 1995-ben Bajnokok Ligája győzelmet is ünnepelhetett. A döntőben az ellenfél a Milan volt. Seedorf 54 percet játszott, a győztes gólt Patrick Kluivert szerezte a 85. percben.

Egy év olaszországi kitérő után (a Sampdoria csapatában 32 mérkőzésen 3 gólt rúgott) 1996-ban a Real Madrid igazolta le. Hamar beilleszkedett és alapemberré vált. Az első három madridi szezonja alatt szinte minden mérkőzésen pályára lépett, jelentős szerepet játszva a Los Blancos sikereiben. Első évében rögtön bajnok lett a királyi gárdával, a következő évben pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerték (a döntőben a Juventust győzték le 1-0 arányban, a gólszerző Mijatovic volt).

Négy madridi szezon után távoznia kellett, miután vitába keveredett Lorenzo Sanz elnökkel, így 1999 decemberében Seedorf visszatért Olaszországba és körülbelül 24,35 millió euróért szerződtette az Inter. A fekete-kékek játékosaként gyengébb szezonjai következtek, legnagyobb sikere egy Olasz kupa döntő volt, amelyen végül 2-1-re kikaptak a Laziotól és az egyetlen milánói gólt ő lőtte. Két sikertelen év után, 2002-ben a városi rivális Milanhoz szerződött egy játékoscsere részeként. Francesco Coco az Interbe, míg Seedorf a Milanba tette át székhelyét.

Carlo Ancelotti csapatában ismét megtalálta a helyét, Gattusóval és Pirlóval remek hármast alkottak a középpályán és a sikerek sem kerülték el. Rögtön az első évében a Milan 26 év után újra megnyerte az Olasz kupát, ráadásul szintén ebben a szezonban a Rossoneri tizenegyesekkel legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája döntőben, így Seedorf lett az első (és a mai napig egyetlen) olyan játékos a futballtörténelemben, aki 3 különböző csapattal is elhódította a legrangosabb európai kupát. A Milan színeiben még kétszer játszott döntőt a Bajnokok Ligájában, mindkétszer a Liverpool ellen. 2005-ben egy emlékezetes találkozón maradtak alul a vörösök ellen, de két év múlva javítottak, így a Milan a hetedik, Seedorf pedig a negyedik Bajnokok Ligája serlegét gyűjtötte be 2007 májusában. Utóbbi Bajnokok Ligája menetelés egyik legnagyobb hőse a holland középpályás volt. Legemlékezetesebb pillanatai a negyeddöntőben a Bayern München ellen adott sarkazós gólpassza Inzaghinak, illetve az elődöntőben lőtt gólja a Manchester Unitednek. Az UEFA a szezon végén megszavazta a Bajnokok Ligája legjobb középpályásának.

Utolsó nagy sikere a Milan színeiben a Scudetto újbóli elhódítása volt 2011-ben, amelynek 35 évesen is aktív részese volt, 4 góljával. Pár hónappal a bajnoki cím megnyerése után az Olasz szuperkupát is bezsebelte a csapattal, miután Pekingben 2-1-re legyőzték az Intert.

2012-ben egy emlékezetes meccsen búcsúzott el a Milantól. A szezon utolsó hazai meccsén a Novara elleni 2-1-re megnyert meccsen ő adta a győztes gólpasszt a szintén búcsúzó Pippo Inzaghinak. Seedorf 10 év alatt összesen 432 tétmeccsen viselte a Milan-mezt és ezeken 62 gólt szerzett illetve 70 gólpasszt osztott ki. Ő a Milan történelmének legtöbbször pályára lépett idegenlégiósa, ezzel egyben az örökranglista 8. helyezettje a klubban.

Az aktív játékkal a Milantól való búcsúja után sem hagyott fel, ugyanis Brazíliába igazolt és a Botafogóban folytatta a pályafutását, amely karrierje utolsó állomása volt. 2014 januárjában a holland klasszis bejelentette visszavonulását, miután a Milan vezetősége kapcsolatba lépett vele és felajánlotta neki a vezetőedzői posztot.

VÁLOGATOTT:

A holland válogatottban 18 évesen mutatkozott be Luxemburg ellen. Legnagyobb sikerét a válogatottal a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságon érte el, ahol bronzérmet szereztek. 2008-ban lemondta a válogatottságot. Egy világbajnokságon (1998) és három Európa-bajnokságon (1996, 2000, 2004) vett részt. Seedorf összesen 87 meccsen lépett pályára a holland nemzeti csapatban és 11 gólt szerzett.

EDZŐI KARRIER:

2014. január 16-án lett hivatalosan a Milan vezetőedzője és a menesztett Massimiliano Allegri helyét vette át a kispadon. A kinevezésekor a csapat a 11. helyen állt és rögtön egy Hellas Verona elleni győzelemmel mutatkozott be élete első meccsén edzőként. Végül a Rossoneri a 8. helyen zárta az idényt, ennek ellenére a klub 2014 nyarán menesztette. Clarence összesen 22 tétmeccsen irányította a Milant, a mérlege 11 győzelem, 2 döntetlen és 9 vereség volt.

Ezt követően szünetet tartott, majd 2016-ban fél évig a kínai élvonalban szereplő Shenzhen FC trénere lett. 2018 elején Spanyolországban vállalt munkát és leült a Deportivo La Coruna kispadjára, azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. 16 meccsen mindössze 2 győzelmet szerzett a csapattal, így a szezon végén leváltották. Legutóbb Kamerun szövetségi kapitánya volt 2018 augusztusa és 2019 júliusa között.

CLARENCE SEEDORF

ADATOK:

Születési dátum: 1976.04.01.
Születési hely: Paramaribo, Suriname
Poszt: középpályás
Magasság: 1,77 m
Eltöltött szezonok a Milanban: 10
Mérkőzések a Milanban: 432
Gólok a Milanban: 62
Gólpasszok a Milanban: 70

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 1995.08.27. Sampdoria-Roma 1-1
Olasz kupa – 1995.08.30. Perugia-Sampdoria 0-1
La Liga – 1996.09.08. Real Madrid-Hercules 3-0
Eredivisie – 1992.11.28. Groningen-Ajax 0-3
BL – 1994.09.14. Ajax-Milan 2-0
UEFA kupa – 1992.11.03. Ajax-Guimaraes 2-1

MEGNYERT TRÓFEÁK:

AJAX

Eredivisie: 2 – (1993/94, 1994/95)
KNVB kupa: 1 – (1992/93)
Johan Cruyff Shield: 1 – (1993)
Bajnokok Ligája: 1 – (1994/95)

REAL MADRID

La Liga: 1 – (1996/97)
Spanyol szuperkupa: 1 – (1997)
Bajnokok Ligája: 1 – (1997/98)
Interkontinentális kupa: 1 – (1998)

MILAN

Scudetto: 2 – (2003/04, 2010/11)
Olasz kupa: 1 – (2002/03)
Olasz szuperkupa: 2 – (2004, 2011)
Bajnokok Ligája: 2 – (2002/03, 2006/07)
Európai szuperkupa: 2 – (2003, 2007)
Klubvilágbajnokság: 1 – (2007)

Isten éltesse sokáig!