Szabó Árpád és Krauszné Kálmán Zsuzsanna egy nem mindennapi párost alkotott néhány évvel ezelőtt, hiszen a rallys duót nem csak egy pilóta-navigátori, hanem egy anya-fia kapcsolat is összetartja. 15 évvel ezelőtt álltak először rajthoz, egy Peugeot 205 GTI-vel, s a lépcsőfokokat végigjárva egyre feljebb és feljebb jutottak pályafutásuk során. Árpád manapság egy Zsigulival rója a kilométereket egy-egy sprintfutamon, de nem titkolt vágya, hogy jövőre újra valamelyik bajnokság állandó résztvevője lehessen.
– Hogyan alakult ki Nálad a rally iránti szenvedély?
– A gyorsautózás iránti szenvedélyem gyakorlatilag már akkor gyökeret vert bennem, mikor megszereztem a jogosítványomat. Így amint lehetőségem adódott rá, rakparti szlalom versenyeken el is indultam, Dunaharaszti és Dunakeszi környékén. Először 1998-ban álltam rajthoz rallyfutamon, egy fehér 205-ös GTI Peugeot volánja mögött. A jobbomon pedig édesanyám diktálta az itinert, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de több éven keresztül.
– Elég ritka az, hogy az ember az édesanyjával versenyzik együtt.
– Amikor mi elkezdtük a versenyzést, akkor nem is tudtunk más olyan párosról, aki fiú-anya felállásban nevezett volna a futamokra. Később aztán Veszprémi Rolandnak is az édesanyja segédkezett a navigátorülésből.
– Miből áll a rallys karriered?
– 1998-ban a Rali Túra Bajnokságban debütáltunk, ahol két évig gyűjtögettük a bajnoki pontokat. Ezután feljebb léptünk egy szintet a másodosztályba, ahol még szintén a 205-ös Peugeot-val álltunk rajthoz, valamint volt egy rövid kitérőm a Suzuki Kupába is. Két-három éven belül viszont építettünk egy új autót, egy 106-ost, amit mindenki csak pókosként ismert a rallys berkekben. A kocsi fényes karrierjének azonban hamar vége lett – 2004-ben, a Fehérvár Rallyn utolsó, lőtéri gyorsasági szakaszának rajtjában az autó megakadt egy dobbantón, több métert repültünk és egy hatalmasat estünk. Mi szerencsére megúsztuk, de a kocsinak alig maradt ép része. Abban az évben az MNASZ-től el is nyertük ,,Az ev Esése” díjat ezzel a ,,produkciónkkal”. Kihagytunk két évet a versenyzésből, s ez idő alatt egy másik, immáron bordó 106-os versenyautót építettünk, és másfél éven keresztül az ORB első osztályában szerepeltünk. edesanyám mellett az öcsémmel is mentem egy szezont, valamint a Mecsek Rallykon Hámor Iván sportújságíró segédkezett nekem.
– Milyen eredményeket értél el?
– Az első osztályban év végén a dobogón állhattunk a kategóriánkban, habár többször is fel kellett adnunk a versenyt technikai probléma miatt. De még így is, amikor célba értünk, erősebb autókat is verve, mindig az első három hely valamelyikén végeztünk a kategóriában.
– Idén hogy nézett ki a versenynaptárad?
– Sajnos se tavaly, se idén nem tudtam benevezni a bajnokságra, hiszen a munkám miatt máshogyan kellett alakítanom a beosztásomat. De azért, hogy ne maradjak ki a mókából, összeraktam magamnak egy Zsigulit, amivel sprintfutamokon indultam. A júliusi, sátai sprinten is részt vettünk, de csak a verseny 2/3-át tudtuk teljesíteni, mert szétrobbant a hajtás a difiben. Ezeken a megmérettetéseken már többnyire a fiamat vagy a lányomat ültettem be magam mellé, emellett próbálom átadni a tudásomat, tapasztalataimat a fiamnak. Ilyenkor én ülök a jobb oldalon, de rettegek a navigátorülésben – úgyhogy minden tiszteletem a navigátoroké!
– Magad mellé azért be mernél ülni?
– Még magam mellé sem! Felajánlhatnának nekem bármilyen tesztvezetést egy-egy híresebb versenyző mellett, akkor is nagyon elgondolkodnék azon, hogy vállaljam-e a navigátor szerepét. Ha be is ülnék, akkor is csak a kíváncsiság hajtana. Ha ugyanis nincs a kezemben a kormány, és a lábam alatt a pedálok, akkor nincs meg számomra a biztonságérzet.
– Mi lenne a terved a jövőre nézve?
– Ha lehetne, megfiatalítanám édesanyámat, hogy továbbra is együtt versenyezhessen velem. Szerettünk volna az évzáró Szilveszter Rallyn is elindulni, de a sátai technikai hiba miatt még próbálunk életet lehelni az autóba. Dolgozunk azon, hogy jövőre egy teljes szezont tudjunk menni, de nehéz dolgunk lesz, hiszen az N-es autónknak már nincs kategóriája, a 14-es géposztályba sorolnak minket jelenleg vele. Igaz, a kesztyűt fel tudjuk venni velük szemben is, de a mai bizonytalan helyzetben csak akkor merek konkrét dolgot mondani, ha már ott állok a rajtban. Bízom benne, hogy ez tavasszal megvalósulhat.
Horváth Judit
