Csata a javából

A Csata DSE nyerte meg a kiemelt junior-leánybajnokság rangadóját a több játékosát is nélkülöző Vasas Akadémia ellen. Lelik Réka, Karagits Kira, illetve Tóth Tímea az osztály szintjét meghaladó játékkal rukkolt elő.

Lakner Gábor Rangadóra készültünk szerda este a Csata utcában, ahol a Csata DSE a Vasassal találkozott a kiemelt junior leány kosárlabda-bajnokságban. A vendégek edzője, Krivacsevics Dragoljub aztán gyorsan lehűtötte a kedélyeket, amikor a mérkőzés előtt elmondta: sérülés és betegség miatt több meghatározó játékosát is nélkülöznie kell, amiatt kadetekkel töltötte fel a keretet.

A térdműtéten átesett Aho Nina hiányában így húga, Martina kezébe került a karmesteri pálca. Hogy azért némi rutin is legyen a Vasasban, a kezdőötös tagja volt Tóth Tímea, aki már az NB I-ben is bontogatja szárnyait. A bátortalanul kezdő vendégek közül sokáig egyedül ő hozta magát, az első félidőben csapata pontjainak egyharmadát maga szerezte.

Lelik Réka

Lelik Réka a válogatott mezében  •  Fotó: FIBA Europe

Az sem bizonyult elégnek, a Csatában ugyanis Lelik Réka és Karagits Kira ellenállhatatlanul kosárlabdázott. Az EYOF-bronzérmes Lelik 18 pontja mellett kiosztott 6 gólpasszt, míg Karagits egy lepattanó híján már húsz perc alatt dupla-duplánál járt: 21 pontja mellett 9 labdát szedett le a palánk alatt. Teljesítményük egyértelműen meghaladta a juniorbajnokság színvonalát.

A Csata tizennégy percnyi játék után már húsz ponttal vezetett (41-21), amikor azonban úgy tűnt, hogy nem marad sok izgalom a folytatásra, megrázta magát a Vasas. A vendégek felbátorodtak, és a nagyszünetig látótávolságon belül maradtak. A második félidőre egész jó meccs kerekedett az eldőlni látszó csatából, mindkét csapat szemre is tetszetős akciókat vezetett. A különbség a 27. percre nyolcpontosra olvadt, de a hazaiak visszaverték a Vasas rohamait, és már nem engedték ki a kezükből a győzelmet.

„A hiányzók miatt először játszottunk ilyen összetételben, így improvizálnom kellett. Harcos mérkőzés volt, a fiatalok is jól küzdöttek. Ha az első negyedben is ilyen bátran játszunk, akár még győzhettünk is volna. Azzal együtt sok pozitívumot láttam, előzetesen nem gondoltam, hogy ilyen nyílt lesz a mérkőzés” – értékelt a verség ellenére is mosolygósan Krivacsevics Dragoljub.

A színvonallal a hazaiak mester, Tursics Sándor is elégedett volt, mint mondta, régóta vár hasonló mérkőzésre:
„Végre, jó mérkőzést játszottunk Budapesten, amire a bajnokságban még nem volt példa. Az eddigi találkozóinkon zicceriskolát tartottunk, harminc-negyven pontos győzelmekkel. Végre lehetett taktikázni, gondolkodni és elfáradni. Elégedett vagyok a látottakkal, ráadásul Lelik Réka és Karagits Kira egy félidőn át NB I-es színvonalon kosárlabdázott.”

A két együttes vasárnap 16 órakor a kadetbajnokságban néz farkasszemet egymással. A játékosok közül többen várhatóan akkor is pályára lépnek, érdemes lesz ellátogatni a Csata utcába.

KIEMELT JUNIOR LEÁNYBAJNOKSÁG
Csata DSE–Vasas Akadémia 79-64 (27-14, 23-22, 20-18, 9-10)
Legjobb dobók: Karagits 24, Lelik 23, Doktor 10, ill. Tóth T. 17, Aho M. 10, Király 7

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS