Csata-siker csata nélkül

A Csata DSE könnyedén győzött az öt válogatottját nélkülöző, tartalékos soproniak ellen a kiemelt leány juniorbajnokságban, így a várt izgalmak elmaradtak.

Lakner Gábor A párosítás alapján rangadót rendeztek szerda délután a Csata utcában a kiemelt leány junior kosárlabda-bajnokságban, de a várt izgalmak elmaradtak a rájátszás egyik utolsó mérkőzésén.

A soproniak ugyanis meglehetősen tartalékosan utaztak el a fővárosba, két játékosuk a felnőtt-, három pedig az U20-as válogatottban készül. Mivel a kadetcsapatnak Szolnokon volt jelenése, fiatalokkal sem tudták feltölteni a keretet, Horváth Józsefnek így mindössze nyolc játékos állt rendelkezésére.

DSC_0163A kérdés így az volt, hogy a lelkes vendégek meddig bírják tartani a lépést a Csatával. Nos, elég sokáig , a hazaiak csak az első negyed végén tudtak ellépni ellenfelüktől. A második szakaszban sem nőtt jelentősen a különbség, mert bár a kék-fehérek rendre könnyű kosarakat szereztek, a védekezésre kevés gondot fordítottak.

A találkozó barátságos hangulatban csordogált, mindkét edző csendesen szemlélte a történéseket. Tudták, a nagy dolgok nem ezen a délutánon dőlnek el, hanem a bajnoki döntőben, más összeállításban, más körülmények között.

„Nem szimpatikusak?” – tette fel a kérdést Horváth József a hazai kispadot telibe találó, alaposan elmért soproni passz után, mosolyt csalva a kosarasok és a nézők arcára is. Több örömben azonban nem volt része a harmadik negyedben, csapata tíz perc alatt mindössze két pontot szerzett. Mondanánk, hogy az öltözőben ragadtak, de a csapatok nagyszünetben nem vonultak el, hanem a kispadoknál folyt az eligazítás.

A harmadik negyedben a Csata valós tudásához közel játszott, azzal a tempóval nem is bírtak az addigra elfáradó soproniak. A záró szakaszban a hazaiak meghatározó játékosai pihenőt kaptak, az addig nagy kedvel játszó Lelik Réka például felcsapott vízhordónak. A tartalékos vendégek becsülettel küzdöttek, így az utolsó negyedet megnyerték a Csata cseresora ellen.

„Kissé felforgatott összeállításban játszottunk a jó erőkből álló Csata otthonában, sajnos ma csak ennyire futotta” – értékelt Horváth József.

„Barátságos edzőmeccs jellege volt a találkozónak. Ez volt az utolsó bajnokink, most már a döntőre készülünk” – tette hozzá a hazaiakat irányító Tursicsné Iván Kriszta.

KIEMELT LEÁNY UNIOR KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG
Csata DSE–Soproni Darazsak Akadémia 86-54 (26-16, 28-22, 24-2, 8-14)
Legjobb dobók: Foitl 23, Lelik 19, Majsai 9, ill. Perl 17, Liska 14

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS