Cselgáncs – Mamira Lucának jókor jött a „leállás”

Cselgáncs – Mamira Lucának jókor jött a „leállás”

Kormány Sport

Mamira Luca, a tavaly ifjúsági világbajnoki címet szerző 15 éves cselgáncsozó mesélt arról, miért jött jól neki a koronavírus-járvány okozta „leállás”.

Habár a 40 kilogrammban ifjúsági világbajnok cselgáncsozó, a 15 éves Mamira Luca egy súlycsoporttal feljebb, a 44 kilósok között kezdte az új évadot, még mindig a negyvenesek ifi világranglistájának az élén áll. És ez így is marad még néhány hónapig, hiszen a koronavírus-járvány miatt „befagyott” a lajstrom. A TOTO Sport SE versenyzőjét másfél hónappal ezelőtt megkerestük már amiatt, hogy megtudjuk, miként kezeli a kényszerpihenőt, és akkor arról beszélt, csupán fivérével, a húszéves Bendegúzzal küzdhet otthon. Persze az erősítés sem maradhatott ki a programból:

„Mi több, erre volt a legnagyobb szükségem, hiszen súlycsoportot váltottam! Minden nap edzettem: kettő vagy négy órát. Kőkeményen, a fizikális fejlődésemre helyeztem a hangsúlyt, és ez jól is sikerült. Immár negyvenhat kilóról fogyhatok az erőpróbákra, nekem tehát mondhatni, jókor jött a »leállás«. Szerencsére május végén visszatérhettünk a terembe, a párharcokat egyelőre csak minimális szinten csináljuk, inkább a technikára összpontosítunk. Magam is meglepődtem azon, hogy nem estem ki teljesen a ritmusból, a mozgásom a helyzethez képest összeszedett maradt. Négy edzőtábort is szervez a szövetség a válogatottnak: Cegléden, Salgótarjánban, Tatán és Zircen egyaránt dolgozhatunk” − meséli a fiatal.

Az európai szövetség egyébként meglehetősen sűrűre tervezte az őszi versenynaptárat, amely szerint a fiatalok szinte minden héten bizonyíthatnának valamelyik Európa-kupa-viadalon.

„Mindegyiken mégsem vehetünk részt, többen nem bírnák az ezzel járó terhelést. Az Európa-bajnokságot novemberre halasztották, a vb-ről pedig nincs információnk − ha már tudjuk az időpontját, könnyebben igazíthatjuk hozzá a felkészülési programot. Természetesen a célom az, hogy mindkét erőpróbáról aranyéremmel térjek haza, de akkor sem leszek elkeseredve, ha dobogóra állhatok!”

Forrás, fotó: utanpotlassport.hu, IJF