Cselgáncs-vb – Nagysolymosi búcsúzott

cselgancs.jpg

A 81 kg-os ifj. Nagysolymosi Sándor egy vereséggel búcsúzott a rotterdami cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján.

    Az idei Hungária Kupán bronzérmes kecskeméti dzsúdós bemutatkozó meccsén Sziarhej Sundzikauval találkozott, aki hét Világkupa-diadala mellé 2006-ban Európa-bajnok lett. Eddigi egyetlen összecsapásukon – májusban, Moszkvában – a fehérorosz versenyző győzött, majd utána meg is nyerte az orosz főváros Grand Slam-tornáját.
    A 27 éves magyarnak nem sikerült a visszavágás, mivel ellenfele előbb jukót kapott, majd mindössze 49 mp elteltével ippont érően vitte földre őt.
    Mivel a nagy versenyeken idéntől már csak a negyeddöntős vesztesek kerülnek vigaszágra, Nagysolymosi helyezetlenül zárta a vb-t.
    A pénteken érdekelt másik magyar, Szabó Franciska (63 kg) később kezd.