Csercseszov egy 2 milliárdos ajánlatra mondott nemet: „Nem fogok hazudni, többször is rákérdeztem!”

Sztanyiszlav Csercseszov jogi képviselőjeként Alan Aguzarov végigkísérte tavaly nyáron a tréner szerződésének felbontási folyamatát az az orosz válogatottnál. Az ügyvéd szerint Csercseszov eközben egy hatalmas összegre is nemet mondott.

A döntés valamikor az Eb után született meg. Alekszandr Djukov, a szövetség (RFU – a szerk.) elnöke felhívta Csercseszovot, majd személyesen találkoztak. Ezután az edző felhívott engem, és megkért, hogy jöjjek az RFU-hoz, hogy megállapodjunk a szerződésének felbontásáról, valamint az edzői stáb tagjait érintő részletekről.

Ugyanakkor azt mondta egyértelműen, hogy nem fogja kérni a végkielégítését, csak az asszisztensek kompenzációját indítványozta. Nem fogok hazudni, többször is rákérdeztem! Az összeg lenyűgöző volt – 5 millió euróról volt szó (mostani árfolyamon hozzávetőlegesen 2 milliárd forintról – a szerk.). De Csercseszov elvi döntést hozott.

Футбол, дружба и комиссия в 83%: Станислав Черчесов, Алан Агузаров и история большого скандала в российском футболе // ОСноваAz teljes képtelenség, hogy felső nyomásra mondott volna le a pénzről. Ez Csercseszov döntése volt, és csakis az övé! Vagy elfogadja, vagy nem fogadja el. Ezt nyugodt szívvel mondhatom, mivel közelről követtem az eseményeket. (…) A távozását talán befolyásolta az Eb-kiesést követő sajtótájékoztató. Csercseszov őszintén, a rá jellemző stílusban beszélt. Bár sok újságírói kérdés elég provokatív volt. De ha a csapat eredményesebb lett volna, akkor a kommunikációs stílus is pozitívabb lett volna.

Aguzarov arról is nyilatkozott, miért került Csercseszov az orosz válogatott után a Ferencváros élére, és hogy milyen más lehetőségei voltak még.

Az RFU-val történt szerződésbontás másnapján jött egy hívás az egyik ázsiai csapat képviselőitől, de Csercseszov azt mondta, hogy legalább egy hónapra van szüksége, hogy kipihenje és megeméssze a történteket.

Kissé etikátlan lenne részemről felsorolni a közvetlenül vagy közvetítőkön keresztül érdeklődő klubokat és váloagtottakat, de a Ferencvárossal történt megegyezésig volt belőlük elég. Csercseszov mindig lelkiismeretesen közelít minden döntés meghozatalához. A Ferencvárossal szerződést kötve már biztos volt benne, hogy jó döntést hozott.

Kiderült az is, hogyan érzi magát a szakember Magyarországon.

Határozottan jól. Az első napoktól kezdve igen szoros a kapcsolata a klubvezetéssel, a Ferencváros elnökével. Érkezésekor 16 különböző nemzetiség képviselői voltak az öltözőben. Csercseszovnak gyorsan sikerült elérnie a csapattal a legfontosabb célokat és már az első évben megnyerte a bajnokságot és a kupát, amit előtte öt évig nem tudott megnyerni a Ferencváros. A mostani szezonban pedig magabiztosan vezeti a Ferencvárossal a magyar bajnokságot, egy lépésre állt meg a Bajnokok Ligájától, és a legnehezebb csoportból, az első helyen jutott be az Európa Liga rájátszásába, ami szintén évtizedek óta nem sikerült magyar klubnak – tette hozzá az ügyvéd.

Fradi: Felesége komoly betegsége miatt távozik a nyáron igazolt légiós – hivatalos