Maldini szavai Leaóról és Bennacerről

Paolo Maldini, a klub technikai igazgatója a Global Soccer 2022 díjátadón nyilatkozott, amelyen Frederic Massarával megválasztották őket az Év legjobb sportigazgatójának a világon. Maldini beszélt a díjról, a munkájáról, Zlatan Ibrahimovicról, a Scudetto-versenyről és reagált Rafael Leao és Ismael Bennacer esetleges hosszabbítását illetően.

“Ez a díj nagy megelégedéssel tölt el. Nem vagyok sportigazgató és a szerepköröm nem található meg minden klubon belül. A munkám részben a sportigazgatói, részben a technikai részleg vezetéséhez kapcsolódik. Ez másfajta szerepkör, amit magamra akasztottam és négy év elteltével nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek életem új fejezetében.” – mondta Maldini a Sky-nak.

“Ibrahimovic? Nekünk is azt mondta, hogy folytatni akarja. Egyértelmű elképzeléssel hosszabbítottuk meg a szerződését. Az a cél, hogy a dubaji edzőtáborban a csapattal legyen és remélhetőleg januárban vissza fog térni a pályára.”

Maldini kapcsán gyakran elhangzik, hogy a klub igazgatójaként milyen szoros kapcsolatot alakít ki a játékosokkal, akik szinte második édesapjukként tekintenek a korábbi legendás védőre.

“Vannak különböző érzések és különböző karrierek, nem minden játékos esetében ugyanolyan. Rám és azt hiszem, hogy a két fiamra is óriási nyomás nehezedett. Soha nem éreztem könnyelműséget vagy olyat, hogy nem érzem a felelősséget. Meg kell értenünk a fiatalokat is, mindenki másképpen éli meg a helyzeteket. A tapasztalatainkat a modern korszakhoz kell igazítanunk.”

“Napoli? Jól emlékszem a Scudettókért vívott nagy csatákra. Azok nagyszerű évek voltak az olasz labdarúgás számára. Nagyszerű csapatunk volt, a Napoliban ott játszott Maradona és számos kiváló bajnok. Számunkra az volt 25 évnyi siker kezdete és most is összejöhet ez az összecsapás. Az idei szezonban beárnyékolták a többi csapat teljesítményét. Jelenleg két ponttal gyűjtöttünk kevesebbet az előző idényhez képest, miközben továbbjutottunk a Bajnokok Ligájában és 8 ponttal lemaradtunk egy olyan csapathoz képest, amely őszintén szólva hihetetlenül teljesített a szezon első részében. Nagy elismerés jár érte nekik. Tudjuk, hogy nem adhatjuk fel, ott kell lennünk a végsőkig és meglátjuk ,hogy mi történik. Minden a Napoli kezében van és ez nagy előny számukra, de a bajnokság még nagyon hosszú.”

Az olasz igazgató kitért Rafael Leao és Ismael Bennacer szerződésének meghosszabbítására is.

“Hónapok óta beszélünk erről. Amikor eljön a megfelelő pillanat, találkozni fogunk és meghozzuk a döntést. Most csak jóslatokba bocsátkozhatunk. Az volt az elképzelésünk, hogy a világbajnokság előtt lezárjuk Leao szerződésének meghosszabbítását, de ez nem volt lehetséges. Bennacerrel és az ügynökével a következő napokban fogunk találkozni.”