Csercseszov: „Érdekes kihívás volt az elmúlt pár hét, ilyennel korábban még nem találkoztam” – ezt várják az edzők

Mezőkövesd – Puskás Akadémia, 14:15

Supka Attila (Mezőkövesd):Nagyon nehéz találkozó vár ránk vasárnap, hiszen a Puskás Akadémia minden szempontból az egyik legjobb csapat a mezőnyben, nagyon jó háttérrel és kiváló játékosállománnyal rendelkezik. Remekül szerepelnek a bajnokságban, ráadásul a tavaszi szezont két értékes győzelemmel kezdték, úgy gondolom, hogy a bajnokság végéig versenyben lesznek majd a bajnoki címért, nem lesz könnyű jó eredményt elérni ellenük. Ami bennünket illet, a hét első felében a fizikai felkészítésre helyeztük a hangsúlyt, míg a meccs előtti napokban már a taktikai elemek gyakorlása került előtérbe. Minden bizonnyal jobban fogunk kinézni vasárnap, mint a múlt héten, hiszen mindenki legalább 6-7 edzéssel a lábában léphet majd pályára. A helyzetünktől függetlenül szeretnénk megszerezni a győzelmet, hazai pályán nem is lehet más célunk. (mezokovesdzyory.hu)

Skribek Alen (a Puskás Akadémia támadója):A bajnokság két legerősebb csaptát meg tudtuk verni. Itt most az lesz a kulcs, hogy tudunk-e dominálni, ha igen, akkor sikerrel vesszük az akadályt. Sok türelem kell, nem biztos, hogy az elején tudjuk megrúgni a gólt, ami megnyugtat minket, lehet, hogy a végén, ezért türelmesen kell játszani. (pfla.hu)

Ferencváros – Paks, 17:15

Sztanyiszlav Csercseszov (Ferencváros):A héten elsősorban a saját játékunk stílusjegyeinek tökéletesítésén dolgoztunk. Ez a legfontosabb. Természetesen feltérképeztük az ellenfelet is, tudjuk mire képes a Paks. Előnyben részesítik a támadófocit, bárki legyen az ellenfél. Nehéz mérkőzésre számítok. Örülök, hogy végre a Groupama Arénában is vezethetem a csapatomat. Sok jót hallottam a stadion atmoszférájáról. Bízom benne, hogy a Paks ellen is sok szurkoló jön ki támogatni a csapatot.

A Mmaee-testvérek és Aissa Laidouni visszatérésével a vezetőedző először készülhetett a teljes kerettel, természetesen ezt sem hagyta szó nélkül.

– Nagyon vártam már, hogy minden játékosommal találkozzak. Érdekes kihívás volt az elmúlt pár hét, ilyennel korábban még nem találkoztam. De megpróbáltunk mindent megoldani, tettük a dolgunkat, most már mindenki a fedélzeten. (fradi.hu)

Ádám Martin (a Paks támadója):Duplán nem készülünk a Ferencváros ellen, viszont mindenképpen még jobban szeretnénk játszani, mint tettük azt a múlt hétvégén a Zalaegerszeg ellen, aztán meglátjuk, mi sül majd ki belőle. A Fradi egy kiváló csapat, viszont mi is mindig győzni szeretnénk. Új vezetőedzőjük van, akivel egy rövid felkészülésen vannak túl, sok idejük tehát nem volt összekovácsolódni. Szokásos módon tréningezünk a vasárnapra, és reméljük, egy jó mérkőzést vívunk a Groupama Arénában. (paksifc.hu)