Giroud: “Nagyon büszke vagyok a csapatra”

Olivier Giroud volt a 241. Derby della Madonnina hőse, ugyanis két góllal járult hozzá a Milan 2-1-es győzelméhez a városi rivális Inter ellen. A francia csatár a meccs után elmondta, hogy nagyon büszke a csapatra és megmutatták, hogy soha nem adják fel.

A 35 éves csatárnak a kezdőcsapatban szavazott bizalmat Stefano Pioli az Inter elleni rangadón és a meccs hajrájában három perc alatt megfordította az eredményt. Giroud az idei szezonban 15 bajnokin 7 gólnál illetve 2 gólpassznál jár és ez volt élete első milánói derbije, amin pályára lépett.

“Ahogy a mérkőzés előtt mondtam, ez egy különleges mérkőzés. Végül megnyertük a derbit. Az első félidőben voltak gondjaink, de aztán a második játékrészben visszajöttünk a meccsbe. A tizenhatoson belül vártam a labdákat. Az első gólnál kicsit szerencsém volt, míg a másodiknál Calabria remek passzt adott. Fantasztikus volt. Nagyon boldog vagyok és büszke vagyok a csapatra, amely soha nem adja fel.” – reagált Giroud a meccs után.

“Az első félidőben kissé frusztrált voltam, ahogy az egész csapat. Nem játszottunk jól és ezzel tisztában voltunk. Ennek ellenére nagyszerű csapatszellemet mutattunk és a szünet után erősen jöttünk vissza a játékba.”

“Ugyan megnyertük a derbit, de a bajnokság hosszú. Versenyben vagyunk, azonban még sok mérkőzés vár ránk. Az Inter még az első helyen áll és arra fókuszálunk, hogy jól teljesítsünk és meccseket nyerjünk.”

VIDEÓ: GIROUD KÉTSZER IS BEVETTE AZ INTER KAPUJÁT