Cseri nem kertelt a vereség után: „Egy nagy kalap sz*r az egész”

Honlapunkon is megírtuk, hogy az NB I 23. fordulójának szombati játéknapján a Paks 4-0-ra kiütötte a Mezőkövesdet. A lefújást követően a borsodiak csapatkapitánya, Cseri Tamás szókimondóan fogalmazott együttese játékáról az M4 Sportnak adott interjújában.

– Nem szabad magunkat ámítani, egy nagy kalap sz*r az egész, ki kell mondani. Beszéltünk már többször a héten és az előző héten is, hogy ez így kevés lesz, nagyon gyorsan rendbe kell szedni a fejeket, mert ez tőlem és a csapattól is katasztrofális. Mindenkinek magában kell keresni a problémát és nem a másikra mutogatni – fogalmazott Cseri, aki szerint nem kizárt, hogy most már maga a problémakeresés a probléma. – Keressük a megoldást és a miérteket, de lehet, hogy az is probléma, hogy mindig ezt keressük és nem akarunk túllépni a dolgokon, hanem keressük a gondot. Nyilván van gond, de lehet, hogy most már túlgondoljuk ezeket és hibát hibára halmozunk hétről hétre.

A Mezőkövesdnek 2022-ben hat bajnokin egy győzelem, két döntetlen és három vereség a mérlege, ezáltal pedig nagyon közel került a kiesőzónához.

Bundesliga: Szoboszlai gólpassza egy pontot ért Sallaiék ellen, a Hertha otthon égett nagyot – eredmények, videók