Hosszú Katinka, Szilágyi Áron és a többi klasszis felnőttsportoló eredményeit vélhetően nagyon sokan fújják kívülről is. De vajon az utánpótlás, a jövő nagy alakjainak a sikereit is ismerjük? Honlapunknak, s persze a Nemzeti Sport Junior-mellékletünknek köszönhetően alighanem sokan válaszolnak erre is igennel.
reb • Az év végéhez közeledve megpróbáltuk összehasonlítani az almát a körtével, és kiválasztottuk az év öt (plusz egy) legjobb utánpótláskorú versenyzőjét.
Velünk szabad vitatkozni, nekik viszont muszáj gratulálni!
A 17 éves teniszező több olyan eredményt is elért az idén, amilyet korábban egyetlen honfitársa sem. Stollár Fannyval párosban megnyerte a wimbledoni juniortornát, korosztályában egyesben győzött a US Openen, s mert a balatonfüredi lány még egy lapot akart írni a tenisz hazai aranykönyvébe, a junior-világranglista élén zárta az esztendőt. Tekintettel arra, hogy Gálfi szerény, és sokkal inkább említhettük vele kapcsolatban önbizalomhiányt, semmint a nagyképűséget, igencsak ígéretes versenyzővel van dolgunk.
Karácsony előtt nem sokkal mandulaműtéten esett át, így januárban visszafogottabban készülhet, a felépülését követően azonban teljes gőzzel célba veszi a felnőttmezőnyt. Több tornát is nyert már a profik között, legutóbb egy 25 ezer dolláros versenyt, s joggal remélhető, hogy a szakemberek által a szűk elitbe remélt fiatal jövőre nagyot lép előre a jelenlegi 333. helyről.
Ha egyetlen embert kellene mondani az utánpótlássportból, aki garantáltan mindig esélyesként indul világversenyen, biztosan a Hell Miskolci Judo Club cselgáncsozója jutna eszünkbe. Az idén három aranyéremmel gazdagodott Gercsák Szabina. Ellenfele sem volt Oberwartban a junior Európa-bajnokságon, de Abu-Dzabiban, a korosztály világbajnokságán is végigverte a mezőnyt.
Bónuszként a pozsonyi U23-as kontinensviadalon is a legjobbnak bizonyult. Terhet persze nem érdemes a 19 éves judoka vállára pakolni, de bátorság sem kell kijelentéshez: Gercsákkal érdemes számolni a riói olimpia előtt.
Halász Bence (atlétika)
Egy évvel ezelőtt Halász Bencénél senki sem volt szomorúbb az ezüstérmesek közül a nandzsingi ifjúsági olimpián. Akkor abszolút esélyesként indult kalapácsvetésben a Dobó SE nagyra nőtt atlétája, ám a fináléban nem tudta megmutatni, amit valójában tud, ezért maradt a lógó orr. És az ezüst csillogása.
Az idén svédországi Eskilstunában kijött a lépés. A junior Európa-bajnokságon elsőévesként nyert olyan sportág olyan szakágában, amelyben minden felkészüléssel töltött esztendőnek jelentősége van. A fiatalok lendületével, és persze a Németh testvérek, Zsolt és László által belé plántált tudással azonban senki sem vehette fel a versenyt. A kontinensbajnoki csúcs és a dobogó legfelső foka jelezte, hogy Pars Krisztián közvetlen közelében nevelkedik a jövő egyik nagy dobója.
Homonnai Luca (kajak)
A Győri VSE 17 éves versenyzője nemcsak egyedi hajszínekkel, hanem párját ritkító teljesítménnyel is felhívta magára a figyelmet a magunk mögött hagyott szezonban. Sejthető volt, hogy a nagyszerű magyar hagyományok egyik folytatója, már a tavalyi ifjúsági olimpiai ezüstérmével jelezte ezt. Az idén pedig berobbant: a portugáliai ifjúsági világbajnokságon 200 és 500 méteren sem talált legyőzőre.
Ezzel azonban korántsem tette le a lapátot! A két győri, ám nem a Mosoni-Dunán készülő versenyző, Homonnai és Douchev-Janics Natasa Szegeden talált egymásra, s remek – ám mint utóbb kiderült, tiszavirág életű – párost alkotott a nyárra. A milánói felnőtt vb-n ezüstérmet szerzett a duó K–2 200 méteren. A célba érkezéskor a háromszoros olimpiai bajnok klasszis taktikai hiba miatt leteremtette a szidástól elpityeredő társat, s bár mindez elvileg nem okozott törést, októberben kiderült, a tini helyileg is Győrben folytatja tovább a munkát. Arra tippelni sem merünk, jövőre mit érhet el…
Késely Ajna (úszás)
Ha átkattint ide a kedves olvasó, bővebben is láthatja a beszámolót a Kőbánya SC 14 éves ígéretének legfrissebb, s talán minden korábbinál jelentősebb eredményéről. Késely Ajna ugyanis az első makrociklust lezáró győri versenyen olimpiai A-szintet tempózott 400 m gyorson, s az idén nem először mutatott csúcsformát. A Tbilisziben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a teljes mezőny legeredményesebb versenyzője lett, hiszen négy aranyérmet szerzett.
A szakemberek évek óta a sportág egyik legtehetségesebb képviselőjének tartják, akit rendre a példaképéhez, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinához hasonlítanak. A mentálisan is rendkívül erős, tudatos, elszánt, s nem mellesleg rendkívül bájos lány szinte biztosan ott lesz a riói játékokon. Ott pedig rajta múlik, hogyan küzd meg az órával, de tény, a korosztálya képviselői neki már nem ellenfelek.
Noha Gálfi Dalma szinte minden figyelmet magára irányított, egy másik magyar teniszező is remek szezonon van túl. A honfitársával ugyanazon év ugyanazon napján születő Valkusz Máté párosban kétszer is Grand Slam-elődöntőig jutott, ráadásul év végi remek teljesítményének köszönhetően a junior-világranglista második helyén kezdi a következő évet. Neki még bőven lesz dolga a korosztályában, de idővel ő is betörhet a profik kőkemény világába.