Csillogó éremgyűjtemény

„Minden képzeletünket felülmúlta a szereplés” – értékelte Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző a Brandenburgban rendezett maratoni-világbajnokságot, amelyen a megszerezhető húsz éremből tizennyolcat a korosztályos magyar kajak-kenusok nyertek.

MKKSZ/reb Honlapunkon részletesen beszámoltunk a Németországban rendezett világeseményről, amelyen a küldöttség elképesztő fölénnyel végzett az érem- és ponttábla élén. A korosztályos kajak-kenusoknak tíz futamot rendeztek meg, amelyből kilencet nyertek meg magyarok. Minden számban két egység indult, s még megdöbbentőbb az adat, hogy a megszerezhető húsz dobogós helyezésből 18 a mieinké lett.

maratoni_csapat

Micsoda csapat!  •  Forrás: MKKSZ

„Minden képzeletünket felülmúlta a szereplés – kezdte az értékelését Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző. – Még a tavaly győri világbajnokságot is túlszárnyaltuk, pedig ezúttal jóval nagyobb mezőnyök gyűltek össze, mint egy éve.”

Hüttner szerint a sikerben nagy szerepe volt annak, hogy az ifjúsági és U23-as versenyzők a felnőttekkel együtt tudtak készülni. Más országokban lehet, hogy csak egy-két kajak-kenus gyakorol együtt, míg itthon akár 15-20 minőségi sportoló húzza egymást az edzéseken.

„A maratoni felkészülés jó gyakorlás lehet annak is, aki a gyorsasági szakágban versenyez. Láthattuk, több fiatal mindkét szakág világversenyén szerepelt. Aki pedig nem jutott el a gyorsasági vébére, annak motiváció, hogy itt indulhatott. S ne felejtsük, bizony itt is értékes világbajnoki érmet nyerhettek.”

Nehéz bárkit kiemelni a sportolók közül, hiszen szinte mindenki hozzájárult a varázslatos teljesítményhez, de!.. Kiszli Vanda a harmadik vb-elsőségét szerezte meg az U23-asok között, s Hüttner szerint akár jobban is megszoríthatta volna a felnőttek között Csay Renátát, ha nem tiszteli túlságosan. Az ifjúsági kajakos Varga Ádám a gyorsasági vb-n aranyat és ezüstöt, míg itt két aranyérmet szerzett, ugyancsak duplázott Pupp Noémi. A szakember a 2000-es születésű Nagy Viktória Fruzsináról sem feledkezett meg, aki a zsenge kora ellenére a dobogó második fokára léphetett az U18-as lányok versenyében.

kiszli_vanda_mkksz

Kiszli Vanda harmadik U23-as vb-elsőségét szerezte Forrás. MKKSZ

VÍZCSEPPEK

Adolf Balázs (ifjúsági C–2, vb-2)
„A másik magyar egység jobb volt, ez már a hazai válogatón is kiderült. Úgy érzem, jól mentünk, próbáltuk velük tartani a lépést, örülök a második helynek.”

Kosznovszki Gergely (ifjúsági C–2, vb-2)
„Kicsit tartottunk attól, hogy az egyéni verseny első és második helyezettje is a mezőnyben hajt, de két kör után bebizonyosodott, hogy tudjuk tartani velük a tempót, és onnan kezdve csak arra koncentráltunk, hogy utolérjük az első helyezettet. Bárki boldog lenne az ezüstérem miatt, mi is azok vagyunk.”

Bakó Tamás (ifjúsági C–2, vb-1)
„Igyekeztünk lerázni a többieket, mert erős iramot tudunk benne, ebben bíztunk. A másik magyar egység viszont ezúttal nagyon megszorított minket, komoly versenyt vívtunk.”

Laczó Dániel (ifjúsági C–2, vb-1)
„Az utolsó körben a biztonság kedvéért emeltünk a csapásszámon, hogy ne legyen gond.”

Nagy Viktória Fruzsina (ifjúsági K–2, vb-1)
„Úgy érzem, tavaly nem becsültük eléggé az ezüstérmünket, így fejben nagyon készültünk rá, hogy felülmúljuk. A maratoni Európa-bajnokság után a síkvízre is gyakoroltunk, így felgyorsultunk. Szeretjük magunknak diktálni a tempót, elszakadni a többiektől, hogy senkitől sem zavarva evezzünk.”

Kiszli Vanda (U23, K–1, vb-1)
„Ha nem címvédőként érkezem, akkor is izgultam volna, ilyen típus vagyok. Nehéz, hogy mindenki engem akar legyőzni, de az ellenfeleim is jók, így nekem is van kitől tartani. Mihalik Sárával sikerült összedolgoznunk, tudtunk váltva vezetni. A versenyt az utolsó futószakaszon döntöttem el, mert a vízen nehezebb lett volna.”

A nyilatkozatok forrása az MKKSZ. Korábbi vb-anyagainkat itt olvashatják:  előzetes, 1. napi tudósítás, 2. napi tudósítás, 3. napi tudósítás

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS