Csúcsderbik a láthatáron

A Real Madrid a Manchester Cityvel, a címvédő Chelsea a Valenciával találkozik az ifjúsági Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Mi mégis úgy sejtjük: az Anderlecht és a Dinamo Zagreb összecsapása számít igazi futballcsemegének.

Nagy-Pál Tamás Az UEFA a szokásához híven a svájci székhelyén, Nyonban sorsolta az ifjúsági Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. A kupasorozat harmadik évadában rögtön jelentős újítást vezettek be, hiszen a 32 felnőtt főtáblás klub korosztályos gárdája mellett a 32 legmagasabb koefficienssel rendelkező európai ország U19-es bajnoka is résztvevő lett.

Ifi BL-sorsolás ChelseaA 32-32 csapat két külön ágon versenyzett. A normál ágon a szokásos csoportkörös, a bajnokin kiesés rendszerben. Utóbbiból így a futballtavaszra nyolc gárda maradt versenyben (a Puskás Akadémia a ciprusi APOEL-t kiejtve a skót Celtic ellen búcsúzott a második körben), melyek megküzdöttek a másik ág nyolc csoportmásodikjával. A csoportelsők ugyanakkor csak a play-off második körében, azaz most csatlakoznak be, az első kör továbbjutóival találkoznak.

A sorsolás rendkívül egyszerű volt: az a csapat, amelyiknek nevét előbb húzták ki, fogadhatja ellenfelét az egymérkőzéses párharcban bő egy hét múlva. Komoly párosítások is születettek: az egyik rangadónak a Real Madrid és a Manchester City összecsapása ígérkezik. Nemcsak a klubnév miatt: a City az első helyen jutott tovább csoportjából, mindössze a Juventustól szenvedett vereséget. A madridiakat a PSG ugyan megelőzte a csoportkörben, de így is lőttek 16 gólt hat meccsen.

A címvédő Chelsea ebben a kiírásban is az egyik favoritnak számít, hiszen a csoportkörben nem szenvedett vereséget, 15-4-es gólkülönbséggel zárt. Könnyű feladatra ugyanakkor nem várhat a Valencia ellen, a spanyoloknak az előző körben a Celtic vendégeként sikerült kivívniuk a továbbjutást.

Ekkora neveknek nem számítanak, velünk valami mégis azt mondatja: a Dinamo Zagreb és az Anderlecht párharca lesz az igazi slágermérkőzés.

Hogy miért?

Egyrészt, mert mindkét klub akadémiáját a kontinens legjobbjai között tartják számon, ontják a tehetségeket a topbajnokságokba. A belgák ráadásul az előző kiírásban az elődöntőig meneteltek, míg nemrég az Arsenalt viszonylag könnyedén (2-0) intézték el a play-off első körében.

Hogy erre mit „lépnek” a horvátok?

Első hely az őszi csoportkörben, éppen a londoni gárda, no meg a Bayern München előtt…

Bár a Puskás már búcsúzott, volt némi magyar érintettsége is a sorsolásnak, hiszen a Tajti Mátyást foglalkoztató, még veretlen Barcelona is ellenfélre várt. A katalánok azt a Midtjyllandot fogadják, amely első ránézésre nem tűnik verhetetlen ellenfélnek, annál inkább, ha az előző párharcát nézzük, hiszen 4-4-es rendes játékidő után tizenegyesekkel búcsúztatta az Atlético Madrid gárdáját.

Egyetlen kelet-európai klub maradt még versenyben: a cseh Příbramra borzasztóan nehéz feladat vár, hiszen a világhírű utánpótlással rendelkező Benficán át vezethet az útja a nyolc közé. Ami mégis a malmára hajthatja a vizet az a hazai pálya előnye. Ezen kívül a PSV az AS Romával, a Lyon az Ajaxszal, míg a PSG a Middlesbrough-val találkozik – ezek is finom futballcsemegének ígérkeznek.

Egyébként végig kisorsolták az ágakat és a spanyol futball szerelmeseinek rossz (vagy inkább jó?) hírünk van: ahhoz, hogy összejöjjön az El Clásicó, a madridi és a barcelonai sztárcsapatnak is a döntőig kell menetelnie.

IFJÚSÁGI BAJNOKOK LIGÁJA
Nyolcaddöntő (játéknapok: február 22-23.)
PSV Eindhoven (holland)–AS Roma (olasz), Příbram (cseh)–Benfica (portugál), Anderlecht (belga)–Dinamo Zagreb (horvát), Lyon (francia)–Ajax (holland), Chelsea (angol)–Valencia (spanyol), Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol), Paris Saint-Germain (francia)–Middlesbrough (angol), Barcelona (spanyol)–Midtjylland (dán).
Negyeddöntő (játéknapok: március 8-9.)
1. Chelsea/Valencia–Lyon/Ajax, 2. Paris Saint-Germain/Middlesbrough–PSV Eindhoven/AS Roma, 3. Anderlecht/Dinamo Zagreb–Barcelona/Midtjylland, 4. Real Madrid/Manchester City–Příbram/Benfica.
Elődöntő (játéknap: április 15.)
A 4. negyeddöntő győztese–a 2. negyeddöntő győztese, a 3. harmadik negyeddöntő győztese–az 1. negyeddöntő győztese.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS