100. győzelem a Bajnokok Ligájában.
A CSZKA Moszkva elleni idegenbeli találkozón is elmaradt a tűzijáték: ám a győzelem ismét megszületett.
Csapatunk szombaton Kölnben megszerezte az idei első idegenbeli győzelmét a bajnokságban, kedden pedig már Moszkvában lépett pályára, ahol a nézők nélkül megtartott találkozót alapvetően végig kontrollálni tudta. Pep Guardiola ezen a mérkőzésen pihentette a kisebb sérüléssel bíró Jerome Boatenget, helyette Mehdi Benatia kapott lehetőséget.
Jobban kezdte a mérkőzést a Bayern München, mely már az első percekben fölénybe tudott kerülni, több helyzet után tizenegyesből tört meg a jég: Mario Götze buktatását követően Thomas Müller magabiztosan talált be. A győzelem talán egyedül az első félidő második felében forgott kockán, amikor a CSZKA több helyzetből is veszélyeztetni tudott. Manuel Neuer állta a sarat, egy alkalommal pedig a kapufa mentett.
A második félidő már leginkább a bajorok fölényéről szólt. A kevésbé látványos játékrészben már nem kapott reális esélyt az egyenlítésre a hazai csapat, helyzetig leginkább a Bayern jutott el, melynek több remek lehetősége is akadt volna arra, hogy korán eldöntse a három pont sorsát. Még akár a találkozó hosszabbításában is.
A végeredmény: 1-0. A bajorok két kör után hat ponttal állnak a BL E-csoportjában. Zsinórban hatodik alkalommal nem kapott gólt. A mai volt a 100. győzelme a BL-történelemben.
CSZKA Moszkva | Akinfeev – Fernandes, V. Berezutski, Ignashevich, Schennikov – A. Berezutski – Tošić (78. Efremov), Natcho (66. Doumbia), Milanov – Eremenko, Musa |
Padon: | Chepchugov, Nababkin, Efremov, Bazelyuk |
FC Bayern | Neuer – Lahm, Benatia, Dante, Alaba – Xabi Alonso – Götze (77. Shaqiri), Bernat – Robben (82. Rafinha), Lewandowski (90. Pizarro), Müller |
Padon: | Reina, Hojbjerg, Boateng, Rode |
Vezette: | William Collum (Schottland) |
Nézőszám: | 300 |
Gólszerző: | 0:1 Müller (22. / büntetőből) |
Sárga: | Eremenko / Lahm, Benatia |
{tab=Előzetes}
Az utolsó szeptemberi mérkőzésen Moszkvában lép pályára a Bayern München. Kedden 18 órától jön a CSZKA Moszkva elleni BL-meccs.
Jó hangulatban utazhatott el az orosz fővárosba a német bajnok, mely a HSV elleni döntetlent követően kétszer is nyerni tudott a Bundesligában, így 6 forduló után már magabiztosan vezeti azt. Örömmel töltheti el a bajor szurkolókat, hogy csapatunk zsinórban négy bajnokin + a Manchester City elleni BL-meccsen sem kapott gólt.
A hétfő esti moszkvai tűzriadó kissé felkavarta az felkészülést, ám érezhető következményei nem lettek. A CSZKA egy római 1-5-ös vereséget próbál meg kompenzálni majd. A szurkolók nem lesznek segítségül ebben: nézők nélkül rendezik a találkozót.
A Bayern München részéről Holger Badstuber, Javi Martínez, Thiago, Bastian Schweinsteiger és Franck Ribery mindenképpen hiányozni fognak, a többiek azonban bevethetők.
A Kicker így várja a kezdőcsapatokat:
CSZKA Moszkva: Akinfeev – Mario Fernandes, V. Berezutskiy, Ignashevich, Shchennikov – Natcho, G. Milanov – Tosic, R. Eremenko, Musa – Doumbia
Bayern München: Neuer – J. Boateng, Dante, Alaba – Lahm, Xabi Alonso, Juan Bernat – Robben, T. Müller, M. Götze – Lewandowski
A találkozóra magyar idő szerint kedden 18 órától kerül sor, melyet a Digi Sport 1 is élőben közvetít majd.
{/tabs}