Cudar sors(olás)

Nehéz selejtezőcsoportba került az U20-as férfiválogatott. Az Európa-bajnoki részvételért Németországgal, Lengyelországgal és Dániával kell megküzdenie. A válogatottnak az ellenfelek mellett a szűkre szabott felkészülési idővel is meg kell küzdenie.

Lakner Gábor Luxembourgban megtartották a jövő évi Európa-bajnokságok selejtezőcsoportjainak sorsolását. Az U19-es leány Eb ceremóniáján nem voltunk érdekeltek. Mivel Magyarország – Szlovákia mellett – társrendező, a Horváth András irányította csapat automatikus résztvevője a tornának.

A Zarka Péter vezette U20-as férfiválogatott ugyanakkor alaposan belehúzott, hiszen két nagyágyúval, Lengyelországgal és Németországgal került egy csoportba, rajtuk kívül még Dánia lesz ellenfél. A négyesből az első két helyezett juthat tovább, a tornát tavasszal Németországban rendezik.

A sorsolás után a szövetségi edző nyilatkozott honlapunknak:

ropi_sorsolas

Luxemburgban jól belehúztak  •  Fotó: CEV

„Mindkét favoritot jól ismerjük, korábban játszottunk a németek és a lengyelek ellen is. A németek fizikailag nagyszerűen felkészültek, igazi erőröplabdát játszanak, és valósággal felőrlik az ellenfeleket. A lengyelek rendkívül technikásak, amellett a kellő fizikumuk is megvan az eredményes játékhoz. A dánokról nincs előzetes információm, az ő feltérképezésük lesz a következő feladat.”

Hozzátette: biztosan meggyűlik a bajunk az ellenfelekkel, de bizakodó, hiszen tehetséges fiatalok alkotják a válogatottat. Az egyetlen – ugyanakkor jelentős – problémát a felkészülésre fordítható idő szűkössége jelenti.

„Az U20-as válogatottak egytől egyig az NB I-es felnőttcsapatok keretének tagjai, és a nyolcvan százalékuk rendszeresen pályára is lép, még ha nem is mind számítanak meghatározó játékosoknak. A klubok így nem tudják megtenni, hogy hosszú időre elengedjék őket a válogatottba. Rendkívül nehéz helyzetben vagyunk amiatt, de decemberben, úgy tűnik, lehetőségünk lesz részt venni a MEVZA-kupán. Ott hasznos mérkőzéseket játszhatunk a szlovének, a csehek és a horvátok ellen, és felmérhetjük, hol tartunk. Az Európa-bajnoki selejtezők előtt is lesz egy hetünk a közös munkára, és bízom benne, hogy egy-egy, közösen eltöltött hétvégét be tudunk iktatni a felkészülésbe. Minden egyes edzésnek jelentősége lehet, hiszen kevés időnk van az összecsiszolódásra.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS