Cyclo-cross gálával zárult a 2019-es év

Az év utolsó hazai cyclo-cross versenyén az időjárás nem kímélte a bringásokat, ennek ellenére a hangulat nem volt fagyos a második alkalommal megrendezett Úttárs Cyclo-cross Gálán, hanem minden induló élvezettel küzdött meg az idei év legnehezebb pályájával.

Habár a Cyclo-cross Magyar Kupa küzdelmei már lezárultak, a 2019-es év még nem ért véget a cyclo-cross bringások számára, december 28-án az Úttárs Cyclo-cross Gála méltó zárása volt az évnek, ahol az idei év talán legnehezebb pályáján versenyezhettek a szakág szerelmesei.

Mitől is volt olyan nehéz a pálya? Kivételesen nem attól, hogy tengelyig érő dagonyában kellett cipelni a kerékpárt, hanem attól, hogy jelentős szintkülönbséget tartalmazott a törökbálinti Fortuna Kempingben kialakított pálya, ahol hamar eldőlt, hogy ki igazán erős. A pálya merőben eltért minden eddig megszokottól, hiszen egy jól belátható dombos-völgyes területen lett kialakítva a közel 2,6 kilométeres táv, mely körönként komoly 80 méter szintkülönbséget tartalmazott. Természetesen technikai elemekben sem volt hiány, de nem feltétlenül csak ezek döntötték el a versenyt. Az időjárás még rátett egy lapáttal, ugyanis éjszaka fagyott és viharos szélt fújt, ezért az előző napi pályabejárás nyomai betonkeményre fagytak másnapra, amik csak a déli órákra kezdtek kiengedni, melynek köszönhetően folyamatosan változott a pálya állapota napközben, míg a reggeli pályabejárás során és a hobbi futam alatt jeges, kemény talajon bringáztak a versenyzők, addig a később rajtolók már a pálya egyes részein csúszós, sáros körülmények között próbáltak minél gyorsabban haladni.







Egyik futamon sem volt hiány az izgalmakban, minden rajtban láthattunk igazi csatát valamelyik dobogós helyért. Az elit futamban a sérüléséből visszatérő Vas Balázs bringázott óriásit, gyakorlatilag állva hagyta a mezőnyt, elképesztően gyors köröket teljesített és hatalmas előnnyel nyerte a futamot, a második helyért viszont igazi ki-ki meccs zajlott Buruczki Szilárd és Fejes Gábor között, amit az előbbi nyert meg. Az elit nőknél hamar eldőlt a verseny, Horváth Adél már a rajtnál ellépett a többiektől, és magabiztos előnnyel nyert Kapott Szonja és Péteri Niké előtt.

A legkisebbekről sem feledkeztek meg a szervezők, számukra külön mini cyclo-cross pályát építettek és a szülők legnagyobb örömére végig lehet követni a versenyüket.

A nap elég hosszúra sikerült, már bőven sötétedés után adták át a díjakat, de nem csak a versenyzőket díjazták, hanem a fotósok is “versenyeztek” a legjobb képek címért, ezenfelül a jótékonysági tombolán is számos ajándékot lehetett nyerni. De tapasztalatból elmondhatom, hogy megérte végigfagyoskodni a napot, mindenki számára örök élmény marad.

A szervezők beszámoltak arról, hogy a pálya leglátványosabb és egyben legnehezebb 50 méteres szakaszán a Giro d’Italia 2020-as magyarországi rajtját beharangozó molinók adták a hátteret. Hazai versenyeken szinte egyedüláló módon a CR versenyen pénzdíjat is kapott az elit női összetett futam első 5 helyezettje és az elit férfi futam összetett első 10 helyezettje. Szokás szerint a gálán jótékonysági gyűjtést is tartottak. 2018-ban a szívbeteg gyerekek gyógyítására, 2019-ben a diabétesszel küzdő  két Superior Team csapattag gyermek javára gyűjtöttek. A jótékonysági futamon közel 30 fő indult el, hogy nevezési díjával a célt támogassa, így 100-100 ezer Ft támogatás gyűlt össze a két gyermek sportolásának megkönnyítésére.


EREDMÉNYEK

201928decEgész napÚttárs Cyclo-Cross Gála TörökbálintSzakág:Cyclo-cross

Forrás: www.bringasport.hu – RSS