Dalmáék az ötödikek

A hollandok elleni vereséget követően az olaszokat és a svédeket is felülmúlta az U18-as leányválogatott a Spanyolországban rendezett korosztályos Európa-bajnokság nyolcas döntőjében.

UP-info  Ismét összeállt a Gálfi Dalma, Stollár Fanny, Udvardy Panna hármas, hogy az U18-asok spanyolországi, lleidai kontinensviadalán még utoljára dobjanak egy nagyot az európai elitben.

tenisz_u18_as_eb

Ötödik lett a csapat

A budapesti selejtezőt csont nélkül megnyerő magyar csapat a negyeddöntőben Hollandia ellen kezdett: Stollár Fanny lépett pályára Suzan Lamens ellen, ám 5-5 után – vélhetően sérülés miatt – a magyar lány feladta a mérkőzést.

Gálfi Dalma ellenben nem hagyott kérdést afelől, ki a jobb, 6-2, 6-1-re verte Liza Lebedzevát. A 2015-ben wimbledoni bajnok Gálfi, Stollár páros helyett ezúttal Dalma Udvardy Pannával állt ki, s óriási küzdelemben, szuperrövidítésben 6-4, 3-6, 10-7-re kikapott a Nina Kruijer, Suzan Lamens párostól.

A vereséggel eldőlt, hogya 5-8. helyért folytathatja a hármas, pontosabban, a Stollár nélküli páros. A két egyest gond nélkül hozták a lányok (Udvardy 6-2, 6-2-vel Lucrezia Stefanini, míg Gálfi 6-4, 6-0-val Tatiana Pieri ellen), így a párosban elvesztett meccs már nem osztott vagy szorzott.

Az elsőként rangsorolt magyarok vasárnap így az ötödik helyért léptek pályára, s hasonló forgatókönyvet írtak, mint előző nap. Apró változás, hogy Panna nehéz meccsen, három játszmában verte Ida Jarlskogot (2-6, 6-0, 6-2), Dalma viszont csak két játékot engedélyezett Mirjam Björklundnak (6-2, 6-0). A fárasztó napok után nem meglepő módon a párosra már ki sem állt ki a tandem, a csapat az ötödik helyen zárt.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS