Dán királylányok

Horrorizgalmakat hozó döntőt nyert meg  32-28-ra Dánia Oroszország ellen a moszkvai junior női kézilabda-világbajnokságon, így a tavalyi, U19-es Eb-győzelmét vb-arannyal fejelte meg. A bronzmeccsen Románia Németországot verte 26-25-re.

reb Mint ismert, a magyar csapat előbb szinte már megnyert meccset vesztett a 16 között a horvátok ellen, majd a 9. helyért zajló csatában hétméteresekkel maradt alul Hollandiával szemben, így érthetően csökkent a magyarok érdeklődése a Moszkvában zajló női junior-világbajnokság iránt.

dania_vb_moszkva

Dán öröm a köbön

Pedig bár ifjabb Kiss Szilárd együttes fájó módon nem volt érdekelt az utolsó napon (a társulat már szerdán hazautazott), fontos összecsapások zajlottak az orosz fővárosban.

Kezdjük azzal, hogy a mieinket emlékezetes mérkőzésen búcsúztató Horvátország a negyeddöntőben 21-20-ra kapott ki Romániától, majd az 5-8. helyért haladva előbb Svédország (31-24), aztán a Koreai Köztársaság (32-30) győzte le, így a nyolcadik helyen zárt. Csupán két pozícióval előbbre, mint a magyarok (nem véletlenül jelezte a magyar szövetségi edző, hogy óriási sanszot szalasztott el a társulat a nyolcaddöntőben a hasonló erejű ellenfél ellen), mégis, micsoda különbség…

Az águnkról Románia aztán meg sem állt a bronzéremig, míg a tavalyi, valenciai U19-es Európa-bajnoksághoz hasonlóan (ugyanez volt a párosítás egy éve a szkopjei U17-es Eb-n) a finálét Dánia és Oroszország vívta.

Egyéni elismerések: 
A vb legértékesebb játékosa: Jaroszlava Frolova (Oroszország)
Gólkirálynő: Dzsi-eun Szong (Koreai Köztársaság)
Az All Star-csapat:
Kapus: Althea Reinhardt (Dánia), balszélső: Laerke Pedersen (Dánia), balátlövő: Julija Golikova (Oroszország), irányító: Cristina Laslo (Románia), beálló: Annika Ingenpass (Németország), Jobbátlövő: Antonyina Szkorobogacsenko (Oroszország), jobbszélső: Mathilde Toft (Norvégia)

A méltán híres rendező, Alfred Hitchock sem kreálhatott volna izgalmasabb végjátékot: bár az északiak a mérkőzés jelentős részében vezettek, az utolsó percekben egyenlített a hazai közönség által űzött Oroszország. Az utolsó másodpercek gólpárbaja 28-28-as döntetlent eredményezett – tegyük hozzá, Jelizavjeta Malasenko az utolsó másodpercekben, büntetőből mentette hosszabbításra a partit.

A ráadásban hiába indult némi lélektani fölénnyel a hazai együttes, csupán a bánat jutott neki: a kétszer öt percben egyetlen egyszer sem talált be, míg a dánok négyszer is, így a vb-n a magyarok csoportjából induló tavalyi Eb győztest 32-28-as sikert követően világbajnokká is koronázták.

A világbajnokság helyosztói:
Döntő: Dánia–Oroszország 32-28 (12-15, 28-28) hosszabbításban
A jegyzőkönyvet itt találja.
A 3. helyért: Románia–Németország 26-25 (17-10)
Az 5. helyért: Norvégia–Svédország 32-22 (14-12)
A 7. helyért: Koreai Köztársaság–Horvátország 32-30 (16-16)

NŐI JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, MOSZKVA
Végeredménye

1. DÁNIA, 2. Oroszország, 3. Románia, 4. Németország, 5. Norvégia, 6. Svédország, 7. Dél-Korea, 8. Horvátország, 9. Hollandia, 10. Magyarország, 11. Brazília, 12. Spanyolország, 13. Franciaország, 14. Angola, 15. Japán, 16. Argentína, 17. Montenegró (az Elnöki-kupa győztese), 18. Kína, 19. Ausztria, 20. Egyiptom, 21. Tunézia, 22. Chile, 23. Kazahsztán, 24. Üzbegisztán

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS