Debreceni erőpróba

Debrecenben rendezik meg az U16-os EYBL B csoportjának első fordulóját, amelyben négy magyar és öt külföldi fiúcsapat lép pályára. Péntektől vasárnapig tizenhét mérkőzést játszanak az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Lakner Gábor Péntektől újabb fordulót rendeznek Magyarországon az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL), ezúttal az U16-os korosztály B csoportjának szereplői találkoznak Debrecenben. A házigazda Debreceni Kosárlabda Akadémia mellett a Szombathelyi KA, valamint a Vasas és a MAFC fiataljai csapnak össze a szlovén BC Helios Suns, a szlovák SBK Junior Levice, a cseh USK Praha, a finn Tapiolan Honka és a macedón KK Feniksz korosztályos csapataival az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

A Debreceni Kosárlabda Akadémia kadetcsapatát nemrég mutattuk be honlapunkon, Ráthonyi Tamás együttese ugyanis minden mérkőzésén száz pont fölött dobott a kiemelt bajnokságban, sőt, a selejtezőben egy híján a kétszáz pontos álomhatárt is átlépte. Az eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó csapat most külföldi ellenfelekkel szemben is lemérheti, hol tart.

„A macedónokkal a nyáron már játszottunk, és szoros meccsen kikaptunk tőlük, de a cseh és a finn csapat is nagyon erős a hallomásaink szerint. A szlovén kosárlabdát pedig, úgy gondolom, senkinek nem kell bemutatni – mondta Ráthonyi Tamás az akadémia honlapjának. – A többiekhez képest nagyon alacsonyak vagyunk, ám ha a tőlünk megszokott, kemény védekezésre épülő játékunkat tudjuk hozni, akkor bárki ellen lehet esélyünk. Elsősorban a bajnokságra való felkészülés és a nemzetközi tapasztalatszerzés a célunk, azonban szeretnénk minél jobb helyezést elérni.”

U16EYBLMíg a debreceniek a bajnokság keleti csoportjában menetelnek hibátlanul, addig a Vasas fiataljai a nyugati csoportban mondhatják el magukról ugyanazt. Bosnyák Jácint csapata a fordulóban három magyar ellenféllel és a finnekkel találkozik:
„Nehéz csoportba kerültünk, ugyan a magyar csapatokkal szemben esélyesnek számítunk, de a finnek a végső győzelemre is esélyesek. Szeretnénk szoros mérkőzést játszani velük, és megnyerni a csoportot. Az EYBL remek felkészülés az országos bajnokságra, és egyértelműen a fiatalok fejlődését szolgálja. Jó mérkőzéseket és értékes tapasztalatokat várok, és azt, hogy az edzéseken gyakoroltakat meg tudjuk valósítani élesben is.”

A torna pénteken 10 órakor kezdődik, először a Szombathely-Vasas mérkőzésen dobják fel a labdát. Aznap öt, míg szombaton és vasárnap hat-hat mérkőzést játszanak. Zárásként vasárnap 19 órakor a két kiemelkedő magyar csapat, a Vasas és a Debrecen lép pályára.

A hétvége részletes programja ITT található.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS