Debreceni úszó Eb – Hosszú arany-, Jakabos ezüstérmes 200 m pillangón

image Hosszú Katinka címét megvédve arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig ezüstérmet nyert vasárnap 200 m pillangón a debreceni úszó Európa-bajnokságon.

    A táv első felében a svéd Martina Granström úszott a leggyorsabban, 50 méternél egyik magyar sem volt az első három között, 100-nál viszont Jakabos már harmadikként fordult. Újabb 50 m megtétele után Jakabos és Hosszú előtt már csak a svéd tempózott, a  hajrát azonban a magyarok bírták jobban, így mindketten riválisuk elé kerültek, s közben helyet is cseréltek.
    Hosszú ezt megelőzően győzött 400 és 200 vegyesen, előbbin éppen Jakabos elől kaparintotta meg az első helyet. Mindketten tagjai voltak a 4×200-on második helyezett váltónak. Hosszú a magyar válogatott nyolcadik aranyát, Jakabos pedig a kilencedik ezüstjét szerezte Debrecenben.
    „Hallottam a közönséget az utolsó 50 méteren, ez mindenféleképpen erőt adott a hajrára” – nyilatkozta Hosszú Katinka. „Szerettem volna 2:07 alá kerülni, egy kicsit túl lassan kezdtem, de nagyon örülök, hogy így sikerült úsznom. Még a héten visszautazok Los Angelesbe, majd két héttel az olimpiai indulás előtt csatlakozom a válogatotthoz edzőtáborozni.”
    „Próbáltam minél jobban úszni, de azt hittem, hogy ötödik leszek, azt gondoltam, hogy sokkal rosszabbat úszok, úgyhogy nagyon örülök” – mondta Jakabos Zsuzsanna. „Láttam, hogy Katka előttem van, próbáltam a saját tempómat úszni.”
    Eredmények:
    nők:
    200 m pillangó, Európa-bajnok:
    ——————————-
   Hosszú Katinka 2:07.28 p
2. Jakabos Zsuzsanna 2:07.86
3. Martina Granström (Svédország) 2:08.22

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.