December volt a tripla dupla hónapja

Február 24-én adják át „Az év műhelye”-díjat, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-elismerés tizenhat tavalyi nyertese közül érdemelhet ki valamelyik szakosztály az egyéni, illetve a csapatsportok képviselői közül. Honlapunk sorozatban mutatta be a díjazottakat, ezúttal a két utolsóról, a decemberi győztesekről, a Kőbánya SC úszószakosztályának és a MAC Budapest Jégkorong Akadémiának az átütő sikeréről emlékezünk meg.

UP-info Egyedülálló triplázást valósított meg a Kőbánya SC úszószakosztálya decemberben, hiszen a három év alatt harmadszor is elnyerte a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat.

kesely_ajna02_cser_daniel_musz

Késely Ajna sikerig repítette a Kőbányát  •  Fotó: Cser Dániel/MÚSZ

A legkiemelkedőbb teljesítmény Késely Ajna nevéhez fűződött, aki az év utolsó hónapjában rendezett győri nemzetközi viadalon olimpiai A szintet úszott 400 m gyorson. Persze ezen kívül is számos emlékezetes sikert ért el ő s vele a Kőbánya 2015-ben: hogy mást ne mondjunk, Késely négy aranyérmet (200, 400 és 800 m gyors, 200 m pillangó) és egy ezüstöt (100 m gyors) szerzett a Tbilisziben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.

Az EYOF-on rajta kívül Huszti Dávid is a dobogó második fokára állhatott fel (1500 m gyors), míg Berecz Balázs nyolcadik lett 200 m mellen. A Teneróban rendezett nyílt vízi ifjúsági Európa-bajnokság 5 km-es számában Huszti negyedik, ugyanabban Rohács Réka hetedikként ért célba.

A Kőbánya jellemzően utánpótláskorú úszókkal remekelt a felnőtt és persze a különböző korosztályos bajnokságokon is. A békától a felnőttkorosztályig összesen 29 arany-, 28 ezüst- és 22 bronzérmet szereztek a Kőér utcaiak.

mac_jegkorong

Nyertes MAC-csapat

Az év utolsó hónapjában azonban nemcsak egyéni, hanem csapatgyőztest is hirdetett a kuratórium, amely a MAC Budapest Jégkorong Akadémia lett.

A 2014/2015-ös szezonban a junior (U20) és az ifjúsági  (U18) csapat a két osztrák központú nemzetközi ligában (EYBSL, EJBL) is a harmadik helyen végzett. Ugyanakkor a decemberi helyzet szerint a fenti sorozatok új kiírásában mindkét együttes vezette a bajnoki tabellát.

A hazai bajnokságokban szereplő MAC-csapatok közül tavaly az U14-esek aranyérmesek lettek, az U20-asok és az U16-osok másodikként végeztek, az U18-asok nyakába pedig bronzérmet akasztottak.

Az U20-as válogatott keretében kilenc, az U18-aséban hat MAC-hokis kapott helyet.

Hogy a Kőbánya SC úszószakosztálya vagy a MAC Budapest Jégkorong Akadémia elnyeri-e az „Az év műhelye”-díjat az egyéni, illetve csapatsportok képviselői közül, arra február 24-én, ünnepélyes gálaműsor keretében derül fény.

A decemberi győztesekről ITT írtunk. A MAC-ról készült műhelybemutatót ITT (az úszókról nem áll módunkban forgatni, mert külföldi edzőtáborban vettek részt), míg a közös díjátadóról készült videót ITT nézheti meg.

A sorozat korábbi részei:
Január győztese
Február győztese
Március győztesei
Április győztese
Május győztese
Június győztese
Július győztese
Augusztus győztese
Szeptember győztese
Október győztese
November győztese

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS