Demjén Patrik: Ott szeretnék lenni az Európa-bajnokságon

MH/MTI
2024. január 4. csütörtök. 16:56

A 25 éves hálóőrnek tavaly márciusban küldött először meghívót a szövetségi kapitány, de még nem volt lehetősége bemutatkozni, ugyanis rajta kívül még hárman versengenek a posztért.

„Az a célom, hogy bent maradjak a keretben, és az Európa-bajnokságon is ott szeretnék lenni. Keretben vagy a pályán, ez attól függ, hogy milyen szerepet szánnak nekem” – mondta az MTK honlapjának Demjén, majd hozzátette türelmesnek kell lennie a válogatott bemutatkozást illetően.

„Ketten-hárman vannak előttem, akik nagyobb eséllyel tudnak játszani, de én most arra koncentrálok, hogy a válogatottnál töltött időben tanuljak. Nézem, hogy milyen szituációkat, hogyan oldanak meg” – hangsúlyozta, és azt is megjegyezte, hogy nem mérgelődik amiatt, ha nem játszik, inkább pozitívumként tekint arra, hogy bekerült Rossi keretébe.

Demjén az MTK szempontjából elmondta, elsődleges céljuk, hogy bent maradjanak az élvonalban. A kék–fehérek 25 ponttal a tabella hatodik helyén várják az NB I tavaszi folytatását, február 2-án pedig az Újpestet fogadják majd.

Írta a Magyar Hírlap