Deulofeu szerint a három pont volt a legfontosabb

Vasárnap a Fiorentina ellen győztes gólt szerző Gerard Deulofeu boldogan nyilatkozott a találkozót követően és hozzátette, a legfontosabb dolog a három pont megszerzése.

Deulofeu a télen csatlakozott a Milanhoz a Premier League-ben szereplő Evertontól és ez volt az ötödik mérkőzése a piros-feketék színeiben. A 22 éves korábbi spanyol utánpótlás válogatott támadó a Bologna ellen gólpasszt adott, ezúttal pedig a Fiorentina elleni összecsapáson egy góllal járult hozzá a győzelemhez.

“Nagyon boldog vagyok. Ez egy nehéz meccs volt, de jó munkát végeztünk az első félidőben, míg a másodikban remekül védekeztünk. A legfontosabb dolog az volt, hogy megszerezzük a három pontot. A napi munka kifizetődő, ezért minden egyes nap keményen kell edzenünk. Tisztában voltunk azzal, hogy a Fiorentina egy erős ellenfél. Bacca kifütyülése? Ez nem volt igazságos vele szemben, mert nagyon keményen dolgozik.” – mondta a spanyol szélső.

A találkozót követően Gabriel Paletta nyilatkozott a Milan TV mikrofonjainak.

“Általában a második félidőben több gólt szerzünk, de ezúttal máshogy történt. A Fiorentina egy nagyon jó csapat és nem volt könnyű megnyernünk a mérkőzést. Sikerült egy értékes győzelmet szereznünk. A meccs végén az edző a 3-5-2-es formációra váltott, ez nem volt probléma számunkra. Elfogadjuk a döntését és mindig a legjobb formánkat nyújtjuk. Ez a győzelem abból a szempontból is fontos, hogy nem szakadtunk le az előttünk álló csapatoktól.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS