Diadal kékben, zöldben

Nem borult a papírforma a női ifjúsági és junior NB I-ben: a fiatalabbak között az MTK 26-24-re győzött a Ferencváros ellen, míg a junior zöld-fehérek 33-28-ra verték fővárosi kékeket, és megerősítették vezető helyüket a táblázat élén.

reb „Az első félidő nagyon gyenge volt, a második jobban sikerült” – szólt ki értékeléssel felérően egyik ismerősének Sövényi Evelin, az MTK ifjúsági kézilabdacsapatának kapusa még a pálya szélén, a házigazda Ferencváros ellen aratott 26-24-es sikert követően.

ftc-mtkBizony, az első játékrész kiegyenlített, s olykor kapkodó játékot hozott a két fővárosi csapat népligeti meccsén. A tabellán negyedik kék-fehérek aztán a második felvonásban folyamatosan egy vagy két lépéssel a házigazdák előtt jártak, s a társak teljesítménye mellett Sövényiére is szükség volt, hogy a hajrában is megmaradjon az előny.

„Gyere, gyilkos” – köszöntötte, a bírók tevékenységét kritizálva, ironikusan a néhány fős MTK-mag Termány Melánit, akit a harmadik kétperces büntetése miatt az 51. percben a lelátóra száműztek a bírók. „Pedig az első kettő nem is volt jogos” – méltatlankodott a játékos, aki a pályán három góllal, a nézőtéren pedig hangos szurkolással segítette övéit.

Az FTC-mester, Kovács Attila a tőle megszokott hévvel tette dolgát a kispad – és Simics Judit, az ifjúságiak edzője – mellett, de ezzel sem sikerült felrázni az utolsó percekben kapkodóan játszó lányokat, akik így kétgólos vereséget szenvedtek. A győztes és a vesztes alakulatnak is megvolt a maga vezére, a hazaiaktól Nagy Lívia kilenc, a másik oldalon Szekeres Dóra tizenkét gólig jutott.

Az ifjúsági bajnokságot a Győr vezeti, amely 13 meccsen csupán egy vereséget szenvedett. Második a Vác, harmadik a Nemzeti Kézilabda Akadémia. A NEKA-t követi az MTK, és hatodik a Ferencváros. A juniorok között – a meccs megelőzően – a fővárosi zöld-fehér alakulat bírt a Rába-partiakéval megegyező mérleggel. Mögötte három ponttal következik a Dunaújváros, s a dobogó legalsó fokán az MTK áll.

Labdarúgásban örökrangadónak számít a zöld- és a kék-fehérek összecsapása, s ha hasonló jelző nem is illik a kézisekre, a juniormeccs mindenképpen parázs csatát ígért, hiszen a tabella aktuális elsője csapott össze a harmadikkal. A mérkőzést együtt nézte a felnőttek mestere, Elek Gábor (FTC) és Golovin Vlagyimir (MTK). Örömmel nyugtázhatták a látottakat, legalábbis ami a küzdelmet illeti. Az első húsz percben egyik együttes sem tudott meglépni a másiktól, de a félidei hajrát a Háfra Noémiék játszották jobban, így az FTC 17-12-es előnnyel vonulhatott a szünetre.

Nem véletlenül biztatta övéit a pihenő alatt Kovács Attila, hogy a védekezést bizony ott kell folytatni, ahol abbahagyták. Nagyjából sikerült is eleget tenni a kérésnek, hiszen labdaszerzéseknek is köszönhetően tartották a fórt a hazaiak. Bár a 48. perctől majdnem két percen keresztül kettős emberelőnyben játszhatott az MTK, csak egy gólt tudott faragni a hátrányból. A házigazda megérdemelten aratott 33-28-as sikert.

„Egyik meccsen sem a győzelem volt a lényeg, bár persze örülünk a sikernek – értékelte együtt a két találkozót az MTK-s edző, Majoros Gusztáv. – Az ifjúságiak között ki kell emelnem a kaputeljesítményt, hiszen kiélezett meccsen mindkét játékosom jól teljesített. Jól felkészültünk, a lányok pedig végrehajtották a pályán, amit gyakoroltunk. A juniorkorosztály a felnőttek előszobája, így persze szerettem volna, ha nyerünk. Mi több ziccert kihagytunk, ennyin múlt a siker.”

Az ellenfelet dicsérte Simics Judit, az FTC ifjúsági csapatának a trénere:
„Masszív, régóta együtt készülő riválissal volt dolgunk, amely jól játszott, és megmutatta, mit tud. Hajtós, küzdős meccsen mindkét csapat nyerni akart, és apróságokon múlt a sikerünk. Nüansznak számít egy-egy kihagyott helyzet, eladott labda, rossz védekezés. Néhány fiatal játékosnak még magas volt ez a színvonal, de nincs gond, azért kellenek ezek a meccsek, hogy fejlődjenek és jobbá váljanak.”

Egyetért ezzel kollégája, Kovács Attila is, aki a siker ellenére kritikát is megfogalmazott:
„Öt perc védekezéssel nyertünk. Az első félidő hajrájában, 12-12 után a lányok végre kiléptek a komfortzónájukból, tudatosan játszottak, nem pedig érzésből, ez ennyit számít. Még gyerekek, hatni kell rájuk, hogy egyetlen pillanatra se kényelmesedjenek el.”
Ehelyütt vetette közbe Simics: nagyon fontos, a lányoknak meglegyen a belső motiváció, ne kívülről kelljen hatni rájuk. Ez kell a sikerhez.

Leány ifjúsági NB I, 13. forduló:
Ferencváros–MTK Budapest 24-26 (15-15)
Gólszerzők: Nagy Lívia 9, Háfra Luca 4, Gazsovits Virág, Pastorekova Edina 3-3, Domokos Dalma, Tóth Nikolett 2-2, Vernes Dorottya 1, ill. Szekeres Dóra 12, Blazsek Alexandra Tímea, Fehér Nikolett 4-4, Szandai Martina, Termány Meláni 3-3
Női junior NB I, 13. forduló:
Ferencváros–MTK Budapest 33-28 (17-12)
Gólszerzők: Márton Gréta 7, Zsikó Zsanett Alma 6, Szécsi Rebeka 5, Háfra Noémi 4, Ladics Vivien, Nagy Lívia, Mód Noémi 3-3, Szász-Fejér Anna 2, ill. Blaubacher Dóra 9, Juhász Eszter 5, Szandai Martina, Bozsovics Rebeka, Németh Mercédesz 4-4, Sztankovics Réka 2

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS