Díjazta a legjobbakat a Nemzeti Versenysport Szövetség

Díjazta a legjobbakat a Nemzeti Versenysport Szövetség
Kormány Sport

Díjazta az elmúlt esztendő legjobbjait a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ).

A díjátadó gálán Fazekas Attila Erik, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkára Szabó Tünde sportért felelős államtitkár gratulációját tolmácsolta, majd elmondta: az Emmi 2021-ben 51 sportág számára biztosított 584 millió forintot, emellett 13 sportesemény megvalósulására 200 millió forintos támogatást. Jelezte, a tagszövetségek a tavalyi esztendőben sportágfejlesztésre több mint 220 millió forintos támogatást kaptak, és kiemelte, hogy a kormány az NVESZ és tagszervezetei részére évente 224 millió forint többlettámogatást biztosít a koronavírus-járvány utáni újraindításhoz 2021-re és 2022-re.

Felsorolásában megemlítette: a tagszövetségek létszáma 47-ről 60-ra nőtt öt év alatt, csaknem ezer új tagegyesülettel bővült az NVESZ, amelynek taglétszáma immár 85 ezer fő. Ezek a folyamatok meglátása szerint előre vetítik a nem olimpiai sportágak további sikeres szereplését.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság nemrég megválasztott elnöke méltatta az esztendő fantasztikus eredményeit. Egyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság törekvéseire hivatkozva rámutatott: fontos a sportágak közötti átjárhatóság, márpedig – mint mondta – az NVESZ naprakész ezen a területen. Előre tekintve hangsúlyozta: bízik a két szervezet további zökkenőmentes együttműködésében, valamint abban, hogy sikeres lesz a magyar szereplés az alabamai Birminghamben július 7. és 17. között sorra kerülő Világjátékokon.

Mészáros János, az NVESZ elnöke a Magyar Parasport Napján rendezett ünnepségen úgy fogalmazott: nagyon együtt kell dolgozni a magyar sportegyesületeknek, mivel “összetámasztott vállal” tudnak sikereket elérni.

“Nincs kétféle sport, valamennyi sportágnak van például versenysportja” – mutatott rá, hozzáfűzve: erős és jelentős szervezetté nőtte ki magát az NVESZ. Wroclawban 14 érmet – 6 arany, 4 ezüst és 4 bronz – gyűjtöttek a magyar sportolók. Az idei Világjátékokra már 45 magyar sportoló kvalifikált, és ez még nem zárult le. Mészáros János kiemelte: bízik abban, hogy a wroclawi éremszámot ezúttal is sikerül elérni, és talán túl is szárnyalja majd a küldöttség.

Díjat vett át többek között Hárspataki Gábor olimpiai bronzérmes karatés, az októberi maratoni kajak-kenu világbajnokságon kenu egyesben aranyérmes Adolf Balázs és a kajak egyesben diadalmaskodó Kiszli Vanda, Kiss Norbert háromszoros Európa-bajnok kamionversenyző, a négy számban világcsúcstartó Senánszky Petra uszonyosúszó és Tóth Ferenc hétszeres világbajnok vitorlázó műrepülő.

Magyar Karate Szövetség

Hárspataki Gábor

Baranyi Zsófia

Magyar Kick-box Szövetség

Száraz Gergő

Busa Andrea

Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség

Tóth Zoltán

Tereza Crisley Cordeiro de Souza

Magyar Sumo Szakszövetség

Buzás Patrik

Lemák Diána

Magyar Muaythai Sportági Országos Szövetség

Spéth Norbert

Magyar Kajak-kenu Szövetség

Adolf Balázs

Kiszli Vanda

Magyar Búvár Szakszövetség

Bukor Ádám

Senánszky Petra

Magyar TáncSport Szakszövetség

Supergirls Nagyformáció

Magyar Torna Szövetség

Bali Dániel

Mazács Fanni

Magyar Élet- és Vízimentő Szakszövetség

Női váltó

Senánszky Petra, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Gyurinovics Fanni

Magyar Grappling Szövetség

Szekeres Ákos

Magyar Erőemelő Szövetség

Bereczki Király Szilárd

Nyers Mónika

Sedric Roussel Watchou

Magyar Szkander Szövetség

Barzsó Alexander

Verbóczki Luca

Magyar Testépítő és Fitness Szakszövetség

Nyircsák József

Balogh Eszter

Dámajátékosok Magyarországi Szövetsége

Ambrózy Bálint

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség

Jónás Ferenc

Mag Viktória

Magyar Jet-ski Szövetség

Major Marcell

Magyar Motoros Vizisport Szövetség

Bodor Péter

Magyar Vizisí és Wakeboard Szövetség

Orbán Olivér

Magyar Rádióamatőr Szövetség

Varró Tamás

Magyar Országos Horgász Szövetség

Bakó Péter

Magyar Motorsport Szövetség

Zanócz Noel

Magyar Nemzeti Autósport Szövetség

Kiss Norbert

Repülő és Légisport Szövetség

Tóth Ferenc

Magyar Bowling és Teke Szövetség

Tóth Katalin

Magyar Lábtenisz Szövetség

Lepsényi Boglárka

Magyar Minigolf Országos Sportági Szakszövetség

Karakas Attila

Balánné Szabó Zsuzsanna

Magyar Teqball Szövetség

Bányik Csaba

Izsák Anna

Magyar Kutyasport Szövetség

Kiss-Tóth Balázs

Kiss-Tóth Virág

Magyar Biliárd Szövetség

Szolnoki Olivér

A sportvezetők munkáját elismerő Leyrer Richárd-díjat idén Huber István, a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség elnöke vette át.

Forrás, fotó: MTI, Freschli József/NVESZ