Dina Márton a kilencedik helyen fejezte be a Szebeni Körversenyt

Július 6. és 9. között rendezték az egyre nagyobb presztízzsel bíró Szebeni Körversenyt, melyet mi sem mutat jobban, minthogy idén már egy WorldTeam és öt ProTeam is tiszteletét tette a román megmérettetésen. Dina Márton (ATT Investments) és Filutás Viktor (HRE Mazowsze Serce Polski) személyeiben két magyar versenyzőnek is szoríthattunk.

A verseny egy Nagyszeben környéki 199 kilométeres penzummal kezdődött, melynek végén mezőnyhajrá döntött, amit az ír Sam Bennett (BORA-hansgrohe) nyert meg, a két magyar bringás a győztessel azonos idővel, a főmezőnyben érkezett.

Másnap jött a Fogarasi-havasok „legendás” emelkedője a Bilea-tó hegyi befutója, ahol Dina elképesztő teljesítményt nyújtva, mindössze bő egy perc hátránnyal, a tizedik helyen ért célba a szakaszgyőztes belga Lennert van Eetvelt (Lotto-Dstny) mögött – Filutás huszonöt perc lemaradással a 92. lett.

A harmadik szakasz ismét hegyi befutóval zárult, ezúttal Szebenjuharos volt a cél. A német Maximilian Schachmann (BORA-hansgrohe) szólóban ért fel egy nyolc fős üldözősor előtt, amelyben Dina Márton is ott volt, aki végül a hatodik helyet csípte el, ezzel megőrizve az összetettbeli tizedik pozícióját – Filutás Viktor ezen a napon a 117. (+ 32:00) helyet csípte meg.

Zárásként két félszakaszt rendeztek, délelőtt egy 97 kilométeres mezőnyetap zajlott egy újabb Bennett sikerrel – Dina a tizenegyedik helyen gurult át a célvonalon, így a sárga trikóért folyó harcban a kilencedik pozícióba lépett előre –, míg délután egy 3,3 kilométeres egyéni időfutam következett a lengyel Marceli Boguslawski (Alpecin-Deceuninck Development Team) diadalával. A kronó során az addigi éllovas svájci Matteo Badilatti (Q36.5 Pro Cycling Team) elbukta a végső győzelmét, így csapattársa, a brit Mark Donovan (Q36.5 Pro Cycling Team) nyerte a Szebeni Kört.

Dina Márton végül megtartotta a kilencedik helyét, amellyel huszonöt UCI világranglista pontot gyűjtött, ráadásul csapattársa Jakub Otruba harmadik lett, így a cseh gárda remek versenyt zárt. A mezőny másik magyarja Filutás Viktor a 111. lett.

EREDMÉNY

Forrás

Fotó: Turul Ciclist Al Sibiului FB

Magyar Kerékpáros Szövetség