Döbbenetes dolgot mesélt el Cristiano Ronaldóról gyerekkori barátja

Fabio Paim három évvel fiatalabb Ronaldónál, így gyerekként nem játszottak együtt rendszeresen, de jó barátok voltak a pályán kívül. A felkutatott barát a Sun Sportnak elmesélte, hogy hogyan töltötték az idejüket azokban az években. 

„Amikor a Sportingban játszottunk és az akadémián éltünk, minden napunkat a stadionban töltöttük. Éjszaka kilógtunk a McDonald’s-ba, hogy megegyük azokat a hamburgereket, amik aznapról megmaradtak és már nem adhatták el őket” – árulta el Fabio Paim. 

Akkor találkoztak először, amikor Paim nyolcévesen aláírt a Sporting Akadémiához, és egy tornán vett részt Madeirán, Ronaldo szülőhelyén. 

„Amikor először találkoztam vele, nem tudtam volna megmondani, hogy mire viszi majd, de az biztos, hogy már akkor látni lehetett rajta, hogy nagyon elkötelezett, hogy keményen dolgozik és hogy a legjobb akar lenni. Ez az erőfeszítés vitte oda, ahol most tart. 

Ronaldo 2003-ban elhagyta a Sportingot, hogy csatlakozzon Sir Alex Ferusonhoz a Manchester Unitednél. Akkor állítólag azt mondta az edzőnek, hogy „ha úgy gondolja, hogy jó vagyok, várja meg, amíg meglátja Fabio Paimet”.

Kapcsolatuk nem tartott sokáig, de a 2004-es Európa-bajnokság előtt Paim szerint együtt nyaraltak Brazíliában. 

„Nem mondom, hogy a legjobb barátok, de barátok voltunk. Fogalmam sincs, emlékszik-e még rám” – nyilatkozta Fabio Paim.

Írta a Magyar Hírlap