Fürjes Balázs: A bizalom Magyarországnak, a magyar olimpiai családnak szól

A sportvezető erről csütörtökön az M4 Sport Sporthíradó című műsorában beszélt, hozzátéve, számára nagy megtiszteltetés, hogy „őt küldték előre, mint jelöltet”.

„Húsz éve, két ágon keveredtem bele a sportügyekbe, egyrészt a sportlétesítmények kitalálása, megtervezése és felépítése, másrészt a budapesti világversenyek irányítása kapcsán. Amikor Thomas Bach NOB-elnök tavaly felkért, hogy legyek tagja a 2032-es brisbane-i olimpia előkészítő bizottságának, ezt a mixet értékelték” – jelentette ki Fürjes Balázs, aki a Papp László Sportaréna, a Groupama Aréna, a Duna Aréna, a Puskás Stadion és az atlétikai stadion mellett a 2017-es úszó- és az idei atlétikai világbajnokságot emelte ki feladatai közül.

Fürjes Balázs elmondta, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Schmitt Pál tiszteletbeli NOB-tag, valamint Gyurta Dániel NOB-tag terjesztették elő a pályázatát. Kiemelte, közülük a NOB-ban negyven éve tevékenykedő Schmitt által magasra tett lécet „nem tudja megugrani”, mert az egykori MOB-elnöknek minden a kisujjában van, óriási tekintélye és elismertsége van.

„Eddig is megosztotta velem a tapasztalatait, de a java még csak most kezdődik. Ezután is számítok a tanácsaira, szükségem lesz rá” – mondta Fürjes, akinek az egyik legkellemesebb emléke a mumbai kongresszusról az, amikor az új tagoknak a megválasztásuk után a régiek díszsorfalat álltak.

„Mindenkivel kezet ráztunk, aki már ismert, az megölelt és mondott néhány szót, felelevenített valamit a közös múltból. Megható volt, ahogy Schmitt Pál magához ölelt és kedves szavakkal gratulált” – emlékezett vissza a sportvezető.

Fürjes kijelentette, ebben az új munkában az együttműködést és a csapatjátékot nagyon fontosnak tartja, ugyanis csak ezzel lesznek képesek nagy dolgokat elérni.

„Az atlétikai vb-n is csapatban tudtunk játszani, összefogás jellemzett bennünket, a magyar szervezői csapat kompatibilis volt a nemzetközi szövetség szervezőcsapatával. Az, hogy minden irányba nyitottak vagyunk, kifejezetten előny Magyarországnak” – fogalmazott Fürjes.

Az esetleges későbbi magyar olimpiarendezésről úgy szólt: óvatosnak kell lenni, mert az országnak jelenleg más kihívásokkal kell szembenéznie, ráadásul ebben nem neki, hanem a MOB-nak és a fővárosi önkormányzatnak kell közös nevezőre jutnia. Kiemelte ugyanakkor: sietségre nincs ok, a NOB-ban erről a kérdésről 2027 előtt biztosan nem fognak komolyan gondolkozni, ugyanis most a jövő nyári párizsi játékok, a 2025-ben esedékes elnökválasztás, valamint a 2026-os téli olimpia van a középpontban.

„Az jó Magyarországnak, ha egy olyan ismert ember ül a NOB-ban, aki mindenben, akár az olimpia közben felmerülő problémákban tud segíteni. Párizsban éjjel-nappal készenlétben kell majd lennem” – fogalmazott Fürjes, aki az öttusa olimpiai programban maradásával kapcsolatban azt mondta, örül a NOB döntésének. Kiemelte, amennyiben a sportágban a lovaglást nem cserélték volna le az akadályversenyre, az kikerült volna a játékokról.

„A változás egy esély, lehetőség hosszabb távon. Bach elnök úr mantraszerűen ismételget néhány dolgot, ezek közül az egyik, hogy vagy változtatunk, vagy a külső körülmények rákényszerítenek minket a változtatásra. Erre a szemléletre nagy szükség van, feladatomnak érzem, amellett, hogy a hagyományos magyar sportágak erősek tudjanak maradni, azok a feltörekvők is meg tudjanak erősödni, amelyek jönnek fel, hatalmas nyelvterületeket hódítottak meg, és kopogtatnak, vagy már bent is vannak a NOB ajtaján” – mondta Fürjes Balázs, aki szerint ebben meg kell találni az egyensúlyt, különben „előbb-utóbb olimpiai eredményességi gondjaink lesznek”.

Fábián László, a MOB főtitkára kiemelte, komoly munka előzte meg Fürjes jelölését, mert a szervezetnek fontos volt, hogy olyan személyre essen a választásuk, aki rengeteg aspektusát ismeri a magyar sportnak, és aki a NOB-nak is hatalmas segítséget tud nyújtani.

„A MOB 128 éves és az első pillanattól fogva tagja a NOB-nak, a kelet-közép-európai státuszunk jogosít arra, hogy ott legyünk, ott lehessünk ebben a nagyszerű szervezetben és segítsük a régiót, ahol vagyunk” – mondta Fábián, hangsúlyozva, hogy a környező olimpia bizottságokkal szorosan együtt dolgoznak és baráti viszonyban vannak.

„Mindig egyeztetünk, segítjük egymást, a NOB-ban pedig tudják, Magyarországra érdemes eseménnyel jönni” – utalt az elmúlt évek világversenyeire Fábián László.

A főtitkár jelezte, a mindenkori magyar NOB-tagok a MOB elnökségének is automatikusan tagjai, így Fürjesre még több feladat vár és nagyobb szerepvállalás vár idehaza is.

Az 51 éves Fürjes Balázst a NOB kedden, mumbai közgyűlésén választotta állandó tagjai közé, ezzel ő lett az ötkarikás történelemben a nyolcadik magyar állandó, saját jogon és nem valamely szervezetben betöltött tisztsége miatt megválasztott NOB-tag Kemény Ferenc, gróf Andrássy Géza, Muzsa Gyula, ifj. Horthy Miklós, Mező Ferenc, Csanádi Árpád és Schmitt Pál után. Aján Tamás mint nemzetközi sportszövetségi elnök, Gyurta Dániel pedig a sportolói bizottság tagjaként került be.

Fürjes Balázs állandó, saját jogon megválasztott tagként 70 éves koráig bizonyosan a NOB tagja marad, és a NOB közgyűlésének döntésével mandátuma ezt követően meghosszabbítható akár több alkalommal is.

Írta a Magyar Hírlap