Dobd fel a billentyűzeted!

…no persze nem a levegőbe! Külsejét azonban bármikor mutatósabbá és színesebbé varázsolhatjuk, csak egy-két ötlet és eszköz kell hozzá!

Unod a számítógéped? Hiába a legszebb és legszuperebb modell, a hosszas munkaórák után bizony unalmassá válik ugyanazt a monitort, ugyanazt a billentyűzetet bámulni. Hogyan dobhatnánk fel anélkül, hogy kicserélnénk az egészet?

Vigyünk színt a megjelenésébe! Hogyan? Ha billentyűzet ötletek kellenek, megtaláltuk a megfelelő helyet…!

bill5

Lemosható, színes és mintás ragasztószalagokkal kell felszerelkeznünk a színes billentyűzet elkészítéséhez. A szalag rendkívül vékony, így semmilyen akadályt nem képez a billentyűk lenyomásában és a betűket is látni fogjuk rajtuk – egyébként a profi gépelőknek már arra sincs szükségük, hogy lássák…

A művelet hatása olyan lesz, akár a billentyűzet matrica. Vágjunk a ragasztószalagból billentyű méretű darabokat – az egyik legyen piros mintás, a másik zöld alapon virágos, a harmadik kék alapon apró virágokkal teli, vagy éppen csíkos! Arra azért figyeljünk, hogy ne ragasszuk tele valamennyi billentyűzetet, hagyjunk köztük sima fehéreket is, mert a túlzsúfoltság már nem lesz mutatós. Éppen abban áll az egyedisége, hogy a matricák csak néhány billentyűre kerülnek.

bill6

Ne csak a színes billentyűzetben gyönyörködjünk viszont! Hogy még vidámabbá varázsoljuk munkaasztalunkat, a poháralátéteket is ugyanilyen színes, mintás motívumokkal láthatjuk el – hasonló módszerrel. Sőt, az iratkapcsoknak, különféle csiptetőknek mind-mind készíthetünk színes részeket: oldalukat vagy tetejüket díszítve a szalagokkal.

Füzetekre, irattartókra ugyanúgy ragaszthatunk színes szalagokat, lényeg, hogy a stílus egyforma legyen: készítsünk egységes színes billentyűzetet és irodaszereket, füzeteket! Csak pontos mérés, vágás és egy kis kézügyesség kell hozzá, hogy megfelelően a kiszemelt tárgyra simítsuk a szalagokat.

Otthon, egy szabad estén vagy délutánon nyugodtan nekiláthatunk a díszítésnek, és már másnap vidámabban indulhat a munkanapunk…!

Forrás: www.napidoktor.hu – RSS