Dominik dupla diadala

Tizenhat évesen az U19-es válogatottal ért el kiemelkedő sikert a fehérvári Főnix Gold FC-ben futballozó Szoboszlai Dominik. Bő egy hónap alatt először az U17-es válogatott csapatkapitányaként vállalt oroszlánrészt az Eb-selejtezőn, majd a nála három évvel idősebbek között is.

Majer Dániel Eseménydús hetek állnak Szoboszlai Dominik mögött: a tizenhat esztendős középpályás az U17-es és az U19-es labdarúgó-válogatottal is kvalifikálta magát az Európa-bajnoki selejtező elitkörébe. A Főnix Gold FC játékosát erről és pályafutásának kezdetéről kérdeztük.

A dánok elleni selejtezős mérkőzésen Fotó: mlsz.hu

A dánok elleni selejtezős mérkőzésen  •  Fotó: mlsz.hu

A Lombard FC Tatabányában futballozó édesapának, Szoboszlai Zsoltnak köszönhetően már három évesen focizott. „Tizennégy éves koromig apukám egyben a nevelőedzőm is volt a Főnix Gold FC-ben. Nagyon sokat követelt tőlem, többet mint másoktól. A többiek heti ötöt edzettek, én hetet, nyolcat. Az igazat megvallva sokszor rám is fért, hogy ilyen keményen fogott” – emlékezett Dominik.

Nevelőklubjának lehetőségei nem foghatóak az akadémiákéhoz, mégis sok ígéretes fiatal került már ki a Főnixből, a 2015-ös U15-ös csapat minden tagja akadémián, páran pedig a Dinamo Zagrebban folytatják. Mindez nagyban az edzésmódszereknek és a trénerek felfogásának köszönhető. „Csak olyan gyerekekkel foglalkoznak, akik akarnak futballisták lenni, és azért mindent meg is tesznek. Többször golflabdával a kezünkben edzettünk, hogy ne tudjuk húzni a másik mezét, vagy neon és rózsaszín fejpántokat hordtunk, mert egyenmezben játszottunk, és így muszáj volt fent tartanunk a fejünket, hogy ne a labdát nézzük.”

Dominik a tavalyi évadban egy évet az MTK akadémiáján töltött. Az U16-os és az U17-es csapatban is játszott, összesen 19 gólt szerzett. Az idén viszont visszatért nevelőklubjába, ideje egy részét viszont már Ausztriában, a Red Bull Salzburgban töltötte, próbajátékon. „Technikailag úgy érzem helytálltam, fizikumban viszont van hova fejlődnöm az ottani játékosokhoz képest.”

A képességei a korosztályos válogatott edzői előtt sem maradtak észrevétlenek, az idei évtől az U17-es együttes tagja, amellyel október elején csapatkapitányként a hazai rendezésű minitornán az Eb-selejtező elitkörébe jutott. „Feladat volt a továbbjutás, amit teljesítettünk is, noha az első mérkőzésen nem tettük oda magunkat megfelelően.” A dánok ellen viszont már igen, Dominik büntetőből gólt is szerzett, a csapat pedig a győzelmével biztosította helyét a tavaszi elitkörben.

A kötelező helytállást követően a meglepetés sem maradt el. „Hazaérve éppen befeküdtem az ágyamba, hívták apát, hogy másnap az U19-es csapat összetartására vissza kellene mennem.” Telkiben aztán Bernd Storck is elbeszélgetett vele, támogatásáról biztosítva, és közölve, hogy az U19-es selejtezőtornán is számítanak rá, a felfogásával és a játékával ugyanis kiérdemelte a stáb elismerését.

A csapat vezére volt (hatos mezben) Fotó: mlsz.hu

A csapat vezére volt (hatos mezben)  •  Fotó: mlsz.hu

És ha már elutazott, az örményországi minitornán is továbbjutott a csapattal, a második, Svájc elleni mérkőzésen a győztes találatot hozó büntető kiharcolásában kulcsszerepe volt. „Lefordultam a védőmről, majd lövőcsel után egy másikat is elküldtem, és középre passzoltam. Szabó Levente lövése kijött a kapusról, aki azonban buktatta Csernik Kornélt, így tizenegyest kaptunk. Szerettem volna én lőni, de a többiek nem engedték.”

Az utolsó, az örmények elleni találkozón végül góllal és gólpasszal vette ki a részét a továbbjutásból. Visszatekintve pedig mintha neki mi sem lett volna természetesebb. „Csak a fizikális dolgokban tapasztaltam különbséget az U17-es selejtezőkhöz képest, technikailag nem. Igyekeztem fejben megfelelően felkészülni. A többiek is segítettek, egyből elfogadtak, látták, hogy okkal vagyok ott.”

Elmondása szerint édesapját sem érte váratlanul a jó teljesítménye, ő ugyanis pontosan tudta, mire képes a fia. Meglátjuk, jövőre is hasonlóképpen folytatja-e, az mindenesetre sokatmondó, hogy egy éven belül már a felnőttek között szeretne futballozni.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS