Donald Trump bokszlátogatása miatt magyarázkodik a McLaren

A McLaren kitart a döntés helyessége mellett, hogy vendégül látta Donald Trumpot a Miami Nagydíj hétvégéjén. A Lando Norris első győzelmét ünneplő csapat közölte, megtiszteltetés volt számukra, hogy eleget tehettek a volt elnök kérésének, hogy meglátogassa a garázst.

A 77 éves volt elnök így végignézhette azt is, hogy Lando Norris élete első F1-es győzelmét aratja. Trump a verseny után találkozott is a fiatal brit versenyzővel, és gratulált neki.

GIORGIO VIERA / AFP

Az idei elnökválasztáson újból induló Trump felbukkanása azonban ellentmondásos volt, a volt elnöknek ugyanis jelenleg épp 34 vádpontban kell bíróság előtt védekeznie. Ezért több kritika is érte a McLarent Trump látogatása miatt.

A csapat szóvivője viszont így nyilatkozott: „A McLaren egy politikamentes szervezet, azonban elismerjük és tiszteletben tartjuk az Egyesült Államok elnökének tisztségét, így amikor a felkérés érkezett, hogy látogasson el a garázsunkba a verseny napján, az FIA elnökével, valamint a Liberty Media és a Forma-1 vezérigazgatóival együtt elfogadtuk. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a McLaren Racinget választották mint az F1 képviselőjét, ami lehetőséget adott arra, hogy bemutassuk a világszínvonalú mérnöki teljesítményt, amit a motorsportban nyújtunk.”

Az F1 legújabb győztese, Lando Norris is arról beszélt, hogy megtiszteltetés volt számára találkozni a volt elnökkel, aki rögtön közölte is vele, hogy meghozta a szerencséjét. Norris, aki vasárnap 110 verseny után nyert először, azt is mondta, hogy megtiszteltetés, ha valaki odamegy hozzá, és időt szakít arra, hogy kifejezze az elismerését, ő pedig hálás azért, ha valaki elismeri a munkamorálját és az erőfeszítést, amit beletesz egy eredménybe. „Szóval egy klassz pillanat, ennyi az egész” – mondta a futamgyőztes.

Írta a HVG

A Donald Trump bokszlátogatása miatt magyarázkodik a McLaren bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.