Döntő győzelmet arattak az Acélbikák

dab1.jpg

A Dab.Docler 3-2 arányú diadalt aratott a Stars elleni elődöntő utolsó összecsapásán, s immár a Fehérvári elleni döntőre készülhet. A publikum bajnokcsapatként ünnepelte az Acélbikák alakulatát Dunaújvárosban ma este!

Dab.Docler – Vasas Bp. Stars 3-2 (0-2, 2-0, 1-0)
Dab.Docler: Sevela, Hegyi, Pozsgai, Korol, MacSweyn (2), Magosi 2, Vargyas, Kiss D., Azari, Papp V., Borsos, Orbán, Lencsés, Mestyán (1), Szilassy 1, Kiss Á., Fisera, Tőkési, Horváth, Virág, Jonkl. Vezetőedző: J. P. MacCallum

A bajnoki elődöntő ötödik, utolsó mérkőzését játszotta csütörtök este hat órától a Dab, valamint a Stars együttese, melyre jó szokás szerint ezúttal is tömegével érkeztek a hazai drukkerek, akik természetesen abban reménykedtek, hogy megtörik a hazai pálya átka, s végre győzelmet ünnepelhetnek a mindent eldöntő találkozó végén.

Masszív hátrányban

Óvatosan kezdte a meccset mindkét együttes, bár a vendégek talán valamivel aktívabbnak tűntek az első percekben, igazán komoly helyzetig nem sikerült eljutniuk. Ennek fényében kissé váratlanul jött a vezető találatuk, melyet Gergely szerzett az 5. percben, miután takarásból ellőtt korongja utat talált Sevela kapujába, vagyis a nyitányra ezúttal sem lehettek túl büszkék a hazaiak, mert újra előnybe kerültek a vendégek (0-1). A gól nagyon megzavarta a Dab-ot, így a folytatásban bizony Sevela védései tartották csak az egygólos hazai hátrányt, miközben a túloldalon Rajnának alig-alig akadt tennivalója. Az Acélbikák helyzete a 14. perc elején romlott tovább, mikor az addig összes véleményes lesállást befújó vonalbírók sípja egy, a korábbiaknál sokkal nyilvánvalóbb lesállásnál ezúttal néma maradt, majd a támadás végén Kangyal az üresen álló Gergelyhez passzolt, aki egy csel után a kapuba vágta a korongot (0-2). A második vendégtalálat után kezdett el éledezni a Dab, de Papp Viktor ziccerénél a szerencsére is szüksége volt a vendégeknek, akik nem érdemtelenül szereztek kétfás előnyt az első húsz perc végére.

Egy perc alatt egál

A második etapban már valamivel jobban, s veszélyesebben is játszottak az Acélbikák, mint a fordulás előtt, ám hiába sikerült ígéretes helyzetből próbálkoznia Papp Viktornak, Szilassynak, valamint Borsosnak is, Rajna eszén nem tudtak túljárni. A harmad derekán J. P. MacCallum átszervezte csapatát, újból összeálltak az első meccsen látott sorok, ám a helyzetekre, s legfőképp az első hazai gólra egészen a 35. percig kellett várni.
Ekkor azonban megtört a jég, mert MacSweyn kapu mögül visszatett korongját Magosi vágta Rajna lábai között a hálóba, ám még ki sem őrjönghették magukat igazán az újvárosi szurkolók, azonnal érkezett a második dugó is, méghozzá ezúttal is MacSweyn és Magosi közreműködésével. Bő negyven másodperccel ugyanis a Dab szépítő találata után egy bulit követően az Acélbikák kanadai légiósa húzta át magát egy hazai bekken, majd "nullszögből" lőtt, ám a kapusról lepattanó pakkot Magosi szerezte meg, aki előbb higgadtan elhúzta a játékszert Rajna orra előtt, majd kiegyenlített (2-2).

Erőfölényben

A harmadik etap elején azonnal megszerezhette volna a vezetést a Dab, de Azari nagy helyzetben a kapu mellé lőtte a pakkot, így nem változott az eredmény. A játék képe viszont annál inkább, mert ahogy telt-múlt az idő, úgy került egyre nagyobb fölénybe a MacCallum-csapat, mely láthatóan sokkal jobban bírta fizikailag a küzdelmet, mint ellenfele. A Bikák folyamatosan letámadták a fővárosiakat, akik játékába viszont egyre több hiba, egyre több pontatlanság csúszott, s bár a támadásokról azért így sem mondtak le, inkább Rajna kapuja előtt adódtak komolyabb helyzetek. Az 54. percben azonban újra egymás nyakába ugorhattak a Dab drukkerei, mert egy korongszerzés után Szilassy és Borsos léphetett meg egy védővel szemben, ám a Dab csapatkapitánya passz helyett lőtt, méghozzá hajszálpontosan a bal felsőbe, s a mérkőzésen először az Acélbikák voltak előnyben (3-2). A bekapott gól után persze megpróbált nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni a vendégcsapat, ám a hazai együttes nagyon taktikusan játszva őrizte előnyét, így csak pár apróbb hazai védelmi megingás után kerültek helyzetbe a fővárosiak, ám ekkor Sevela szokás szerint útját állta kísérleteiknek.

Döntőt érő küzdelem

Két és fél perccel a harmad vége előtt kapusát is lehívta a jégről a vendégek mestere, ám hiába az emberelőny, komoly helyzet ezúttal is a Dab előtt adódott, ám nem sikerült betalálniuk az üres kapuba, így volt miért izgulni az utolsó percben is. Az Acélbikák azonban a mai meccsen is óriásit küzdöttek, az ekkor már óriási nyomás ellenére is megőrizték hidegvérüket, s végül kibekkelték az utolsó másodperceket, így a lefújás után jöhetett az örömtánc: szinte vert helyzetből állt fel, s jutott be a bajnoki fináléba, ahol a nagy favorit SAPA Fehérvár AV19 együttese lesz az ellenfele. A döntő első találkozójára sem kell sokat várni, hiszen holnap este hat órától Dunaújvárosban mérkőzik meg egymással a két alakulat. A dunaújvárosiak három napon belül a harmadik meccsüket játszva, a vendégek pihenten, ám bármi is lesz a holnapi meccs, valamint a sorozat végeredménye, a dunaújvárosi szurkolóknak az Acélbikák a szezon igazi nyertesei.

XLsport –

Forrás: Balázs Csilla

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.