Doppingellenes programot ajánl a NOB-nak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) eltökélt abban, hogy megvédje a tiszta sportolókat, s egyben megfeleljen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingellenes elvárásainak – hangsúlyozta Aján Tamás, a szervezet elnöke nyílt levelében, amelyet az olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó insidethegames portál közölt.

„Ahogy a múltban is tettük, olyan módszereket keresünk, amelyek még tovább erősítik doppingellenes programunkat, s még szélesebb lehetőségeket kínálnak a dopping felszámolásához” – idézi a weboldal az IWF május végén újraválasztott első emberét. Aján kiemelte: az összes érdekelt fél összefogására és közös munkájára szükség van a dopping visszaszorításához, hiszen a nemzetközi szövetség intézkedései, legyenek bármilyen szigorúak is, önmagukban nem fognak eredményre vezetni.

A sportág doppingfertőzöttsége miatt a NOB egy hónapja figyelmeztetésben részesítette az IWF-et. Thomas Bach NOB-elnök azt mondta, a súlyemelést akár ki is zárhatják a 2024-es játékokról, ha az IWF idén decemberig nem dolgoz ki hatékony programot a dopping elleni harcra.

Aján Tamás  – aki tagja a MOB elnökségének is, a NOB tiszteletbeli tagja – kifejtette, a szükséges lépések megvizsgálására létrehozott munkacsoportok az IWF végrehajtó bizottságának szeptemberi rendkívüli ülésén, valamint novemberben, az anaheimi világbajnokság előtt tesznek majd javaslatokat. A NOB-nak decemberben fogja benyújtani programját az IWF.

A honlap emlékeztet arra, hogy a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián súlyemelőktől levett minták újraelemzése során 49 bizonyult pozitívnak. Közülük harmincan érmesek voltak: 2008-ból 16-an, négy évvel későbbről 14-en vesztették el dobogós pozíciójukat tiltott szerek használata miatt.

Az insidethegames megemlíti: a brit fővárosban a férfiak 94 kilogrammos súlycsoportjában eredetileg kilencedik helyezett lengyel Tomasz Zielinski immár harmadiknak vallhatja magát, miután az előtte végzettek sorra megbuktak a későbbi vizsgálatokon. Az Európa-bajnok Zielinski a tavalyi riói ötkarikás játékokon nem versenyezhetett, miután pozitív mintát adott az olimpia előtt.

(MTI, fotó: MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS