Dorogi duplázás

A Dorogi NC birkózószakosztálya bravúrosan szerepelt, a kötöttfogású utánpótlás-csapatbajnokságot követően a szabadfogásúak között is bajnoki címet nyert.

Lakner Gábor Dorogon rendezték meg a szabadfogású utánpótlás-csapatbajnokságot, melynek fináléjában megismétlődött a kötöttfogásúak döntőjében látott csata: a házigazda dorogiak az ESMTK-val csaptak össze. A vendéglátók 26-12-re bizonyultak jobbnak, azaz dupláztak, ami meglehetősen ritkán fordul elő. A klubok ugyanis általában szakosodnak az egyik fogásnemre, a másikba pedig csupán kirándulnak. Így történt ez a hagyományosan a kötöttfogásban jeleskedő dorogiak esetében is, akik sikerrel mérették meg magukat a szabadfogásban.

Dorogi NC szabadfogású csb

A dorogi bajnokcsapat  •  Forrás: birkozoszov.hu

„Meglehetősen távol áll tőlünk a szabadfogás, tizennégy éves korig gyakoroljuk, utána azonban kevéssé foglalkozunk vele. A csapatbajnokság előtt volt néhány edzésünk, a fiúk nagyon élvezték, játékként fogták fel, ami felüdülést jelentett a mindennapokban. Kitűnő hangulatban vágtunk a versenynek, a birkózóink csb-lázban égtek, nagyon akartak bizonyítani, és ez látszott is” – mondja a háttérről Lévai Zoltán, a duplázó dorogiak vezetőedzője.

A bajnokcsapat tagjai
Edzők: Lévai Zoltán, Brilla Gergő, Pápa Péter. Versenyzők: Pásztor Richárd, Szányi Áron, Farkas Rajmund, Vilhelm Richárd, Hódi Erik, Gremsberger Bertalan, Lévai Tamás, Vitek Dáriusz, Kismóni Móric, Vátzi Bálint, Kismóni Botond, Érsek Róbert, Vátzi Roland

A végeredmény csalóka, hiszen a 26-12-es végeredmény nagy különbséget tükröz, de a szakvezető szerint, ha a kilencből csak egyetlen súlycsoportban másként alakul az eredmény, rögtön szorosabb lett volna a csata. A kötöttfogású döntőnél azonban kétségkívül simábbnak tűnik a győzelem, hiszen ott az utolsó mérkőzésen elért tussal sikerült nyerniük 21-19-re.

„A siker értékét növeli, hogy a tavalyi aranyérmes csepeliektől hárman átigazoltak a tavalyi ezüstérmes ESMTK-ba, így igazából a két előző évi finalista közös csapatát tudtuk felülmúlni. Rendkívül egységesek voltunk, remek volt a csapatszellem, ennek is köszönhető a győzelem. És persze annak, hogy a társaság évek óta együtt dolgozik, ami egyedülálló a magyar utánpótlásban. Tudják, mit kell tenni a sikerért, és akkor sem szállnak el maguktól, ha elérik a célt. Csapatbajnokként, külön kérés nélkül, magától értetődően jöttek a verseny végén termet rendezni, ami mindennél többet mond.”

Végeredmény
1. Dorogi NC, 2. ESMTK, 3. Ceglédi VSE, 4. Vasas SC, 5. Kaposvári SI, 6.Érdi Spartacus

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS