Dorogi mámor

Hatalmas csatában a Dorogi NC győzött az ESMTK ellen az országos kötöttfogású utánpótlás-csapatbajnokság döntőjében, amellyel a megújult Körcsarnokot avatták fel.

Lakner Gábor Először népesült be birkózókkal a megújult – és immár azbesztmentes – Körcsarnok, amely a sportág új otthona lett. Szombaton az országos kötöttfogású utánpótlás-csapatbajnoksággal avatták fel a létesítményt.

Nem kevesebb, mint tizennyolc csapat lépett szőnyegre a csb-n, melyen a kadetek és az elsőéves juniorok mérkőztek meg egymással. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Dorogi NC és az ESMTK jutott be a döntőbe, amely emlékezetes csatát hozott.

A csarnokban a semleges szakemberek inkább a dorogiak győzelmét várták, sőt akadt, aki úgy vélekedett, nem is lesz szoros a küzdelem. Nos, ő tévedett.

A vendégjátékosokkal megerősített erzsébetiek már az elején ötpontos előnybe kerültek, a dorogiak ugyanis nem neveztek versenyzőt az 50 kg-ban, így az ESMTK birkózója mérkőzés nélkül győzött. A különbség pedig egyre csak nőtt.

Dorog

A dorogi bajnokcsapat.  •  Fotó: birkozoszov.hu

A dorogiak ugyan elkezdtek felzárkózni, de a 100 kg-os, illetve a +100 kg-os súlycsoport küzdelmei előtt hétpontos hátrányban voltak, így az újabb ESMTK-siker eldöntötte volna a bajnoki cím sorsát. A kadet-világbajnoki ezüstérmes Érsek Róbert azonban mintaszerű birkózással technikai tust ért el Orosz Tibor ellen, mindössze három másodperccel a mérkőzés vége előtt. Mondhatjuk, kicentizte, de életben tartotta klubja esélyeit.

Közben nagyszerű hangulat kerekedett a lelátón, mindenki drukkolt az övéinek, a semleges nézők pedig ugyanúgy ugrottak fel tust kiáltva, mint bármelyik felnőttversenyen.

A döntés az utolsó párra maradt, a dorogi Vátzi Rolandnak pedig nem volt más választása a nála jóval nehezebb Ármán Márió ellen, mint a tusgyőzelem hajszolása. Szinte extázisban birkózva végül el is érte azt, így a vesztett helyzetből fordító dorogiak nyerték meg a bajnokságot.

A győztes edző, Lévai Zoltán örömében szétkapta az edzői állás előtti paravánt, a csapattársak a magasba dobálták a hőssé előlépett Vátzit, aki alaposan meglepődött, hogy hirtelen a levegőben találta magát. Ármán mindeközben magába roskadva guggolt a szőnyegen, majd bánatában mezét letépve kirohant a csípős hidegbe megnyugodni. Szégyenkezésre azonban sem neki, sem csapattársainak nincs oka: nagyszerű mérkőzést vívtak a riválissal, méltót a felújított Körcsarnokhoz.

Lévai Zoltán a döntő után elmondta, ő bizony pont ilyen kiélezett csatára számított, hiszen az ország két legerősebb klubja csapott össze. Az utolsó mérkőzés előtt ment a matek, de nem maradt más választás, mint a tus vagy a technikai tus. Fiatal versenyzője okosan birkózott, elbírta a terhet, így határtalan volt a dorogi boldogság. Vátzi kiemelte, edzője annyira feltüzelte, hogy meg sem fordult a fejében a vereség. Az elején még nem kockáztatott, de amint megérezte a lehetőséget, összeszedte bátorságát, és hozta a bravúrt – a csapatért.

ORSZÁGOS KÖTÖTTFOGÁSÚ UTÁNPÓTLÁS-CSAPATBAJNOKSÁG
A döntő

Dorogi NC–ESMTK 21-19
50 kg: Pásztor Richárd ellenfél nélkül győzött (a mérkőzés állása: 0-5)
54 kg: Farkas Rajmund–Magnucz Richárd tusvereség 12-9-nél, az 1.30. percben (0-10)
58 kg: Hódi Erik–Németh Márton 1-2 (1-13)
63 kg: Putnoki Zsolt–Bak Gergely tusgyőzelem 4-3-nál, az 1.35. percben (6-13)
69 kg: Lévai Tamás–Losonczi Dávid 8-0, technikai tusgyőzelem a 0.23. percben (10-13)
76 kg: Kismóni Móric–Fulai Bence 5-16 (11-16)
85 kg: Kismóni Botond–Szőke Alex 1-7 (12-19)
100 kg: Érsek Róbert–Orosz Tibor 9-0, technikai tusgyőzelem az 1.57. percben (16-19)
+100 kg: Vátzi Roland–Ármán Márió tusgyőzelem 4-1-nél, az 1.42. percben (21-19)
A végeredmény
1. Dorogi NC, 2. ESMTK, 3. Ceglédi VSE, 4. Pénzügyőr SE, 5. Vasas és Orosházi Spartacus

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS