Dr. Hencsei Pál: Hány vágtázóból is lettek a villámikrek?

atl_Villámikrek, 1952, 440

Balról jobbra: Zarándi László, Varasdi Géza, Csányi György, Goldoványi Béla

A magyar atlétika fénykorában a férfi 4×100 méteres futóváltó a legjobbak között volt Európában. A váltó 1947 és 1956 között három olimpián indult, 1954-ben Bernben részt vett az Európa-bajnokságon, rajthoz állt főiskolai világbajnokságokon, országok közötti válogatott találkozókon, valamint egyéb nemzetközi versenyeken. Tíz év alatt 54 versenyen 44-szer győztek és csak 10 esetben szenvedtek vereséget.

atl_Villámikrek, 1948, 440

 

 

 

 

 1948-ban, a londoni olimpián 4. helyezettek:  Tima Ferenc, Bartha László, Csányi György, Goldoványi Béla

Kezdetben, 1947-ben és 1948-ban legtöbbször Tima Ferenc – Bartha László – Csányi György – Goldoványi Béla összeállításban versenyeztek, majd 1952-től Zarándi László – Varasdi Géza – Csányi György – Goldoványi Béla összeállításra változott a váltó, és ez utóbbit nevezték el „villámikrek”-nek. A fenti két összeállítás csak egyesek visszavonulásával, illetve sérülések esetén változott.

atl_Villámikrek, 1954, dobogón, 440, GB, HUN, SZUA győzelmi dobogó tetején 1954-ben, Bernben: Zarándi, Varasdi, Csányi és Goldoványi. Balról Nagy-Brittania, jobbról a Szovjetúnió legyőzött kvartettjei

A legidősebb futó, Tima Ferenc 1949-ben került ki a váltóból, Bartha László egy évvel később vonult vissza. Sokan Szebeni Ottót tartották a legjobb hazai sprinternek, de sérülékenysége miatt csak két évig versenyzett, emiatt csak 1949-ben és 1950-ben szerepelt a váltóban. A többiek közül Dörnyei Ágostont és Sebestyén Tamást kell megemlítenünk, akik 1949/55 között több alkalommal is bekerültek a váltóba. A megsérült Zarándi László helyére 1956 szeptemberében került a csapatba Kiss László. A váltó legstabilabb tagja a harmadik helyen, a kanyarban futó Csányi György volt, aki a tíz év alatt mindössze két alkalommal hiányzott a kvartettből.

atl_Villámikrek, 440, 1954, virággalAz 1954-es, Európa-bajnoki győzelem után

A váltó a világversenyeken az alábbi helyezéseket érte el:

Olimpiai Játékok, 1948, London: 4. hely (Tima-Bartha- Csányi-Goldoványi)

Olimpiai Játékok, 1952, Helsinki: 3. hely (Zarándi-Varasdi-Csányi-Goldoványi)

Olimpiai Játékok, 1956, Melbourne: 9. hely (Jakabfy- Varasdi-Csányi-Goldoványi), a középfutamból nem jutottak a döntőbe.

Európa-bajnokság, 1954, Bern: 1. hely (Zarándi- Varasdi-Csányi-Goldoványi)

Fvb, 1947, Párizs: 1. hely (Tima-Bartha- Csányi-Goldoványi)

Fvb, 1949, Budapest: 1. hely (Szebeni-Bartha- Csányi-Goldoványi)

Fvb, 1951, Berlin: 4. hely (Zarándi-Dörnyei-Csányi-Varasdi)

Fvb, 1954, Budapest: 3. hely (Senkei József-Varasdi-Zarándi-Goldoványi)

Az olimpiákon az alábbi sportolók voltak a váltó tartalékai:

1948: Bánhalmi Ferenc

1952: Karádi Péter (Karádi a helsinki Olimpiai stadionban az előfutam előtt együtt melegített a többiekkel, mert az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy Goldoványi tudja-e vállalni az indulást)

1956: Jakabfy Sándor (Kiss László Melbourne-ben sérült meg, így helyette Jakabfy indult)

A közelmúltban több helyen is elhangzott, illetve megjelent, hogy a váltó tartaléka Mátrai (Magna, Marosvölgyi) Sándor, a Ferencváros (akkori nevén Bp. Kinizsi) későbbi válogatott labdarúgója lett volna. Ez azonban nem felel meg a valóságnak. Goldoványi Béla: 1 pár szögescipő – 3 olimpia című könyvében sehol nem szerepel Mátrai neve, és a Mátrai életéről szóló Lelkes Péter: A nevető ötödik című könyvében sem olvasható semmi erről a témáról.

Mátrai 1951-ben Marosvölgyi néven indult a magyar-román ifjúsági viadalon Ploestiben és 100m-en második, 200m-en első lett. 1952-ben érte el a legjobb eredményt, 10,9-el az éves rangsorban a nyolcadik helyre került. Ebben az évben azonban már aláírt a Fradi labdarúgó csapatához és vége szakadt atléta pályafutásának.

1948-ban a londoni olimpián a 4x100m-es váltófutás döntőjében a magyar válogatott a negyedik helyen ért célba az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Olaszország váltója mögött. A verseny után a zsűri az amerikai váltót túlváltás miatt diszkvalifikálta és az eredményhirdetéskor a magyar váltó felállhatott a dobogóra, felhúzták a magyar zászlót és a váltó tagjai bronzérmet kaptak. Az amerikaiak azonban óvtak és másnap a zsűri a versenyről készített film alapján megállapította, hogy nem történt szabálytalanság, helyt adtak az óvásnak és az eredeti befutási sorrendet fogadták el. Ennek megfelelően a magyar váltónak vissza kellett adni a bronzérmet.

Mindenesetre érdekesség, hogy az olimpiák történetében ők az egyetlen negyedik helyezettek, akik dobogóra állhattak és felhúzták tiszteletükre a magyar zászlót is.

1952-ben az olimpia után néhány nappal a magyarok visszavágót kértek az amerikai váltótól, amelyben három egyéni olimpiai bajnok is szerepelt (Dillard, Remigino és Stanfield). A nem hivatalos versenyre Turkuban került sor és a magyarok megverték az olimpiai bajnokot. Igaz, mindez a bankett utáni napon történt, kár, hogy nem a döntőben.

(Megjegyzés: Goldoványi Béla 43 évvel ezelőtt, 1972. november 16-án hunyt el, fiatalon, 47 évesen. Decemberben lenne 90 éves. )

(Fotók: Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, Atlétikai Évkönyvek)

 

Forrás: www.jochapress.hu – RSS