-Drift lesz, durva lesz!-

drift_XL.jpg

Hétvégén rendezik a magyar drift bajnokság második futamát, ezúttal a kultikus máriapócsi pályán, a RabócsiRingen, melyet minden tapasztalt pilóta nagyon jól ismer, így még kiélezettebb küzdelemre számíthat a gumifüstre vágyó elszánt közönség.

Nagy kérdés, hogy a Hell Racing Team színeiben induló Varga Tamás Pucinak sikerül-e megismételni a tököli parádés győzelmet, vagy kihívói kapnak esélyt, hogy bizonyíthassanak.

Varga Tamás Pucit a versenypálya felé tartva értük utol:
– A szezon kezdetére sikerült nagyon jól felkészítenünk az autót, így a hétvégi futamra elegendő volt ellenőrizni a beállításokat. Annyit tettünk, hogy az autót átnéztük, meghúztuk a csavarokat.

A hétvégi esélyekkel kapcsolatban hozzátette:

– Bízom benne, hogy megint jól fogok autózni és első leszek. Ez azonban nagyon sok mindentől függ! Egyrészt attól, hogy mennyire tudok odafigyelni, másrészt a szerencsén is sok múlik, nem mindegy, hogy kivel sorsolnak össze. Döntő szerepe lehet az időjárásnak is, koránt sem mindegy, hogy lesz-e eső! Annyi biztos, hogy heroikus küzdelem várható a RabócsiRingen, hiszen ezen a pályán már az összes versenyző nagyon sokszor versenyzett, mindannyian jól ismerjük a terepet. Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy „egy hajszálon”, azaz fél pontokon fog múlni, hogy ki állhat majd fel a végén a dobogó legfelső fokára! Annyit ígérhetek, mindent tőlem telhetőt megteszek majd!

A verseny szervezői erre a hétvégére is látványos pörgést, csikorgó-füstölő gumikat és gigászi küzdelmet ígérnek! Akik nem érik be a látvánnyal, azok vasárnap saját bőrükön érezhetik a pokoli erőt, mellyel Puci száguld, persze csak ha elég bátrak ahhoz, hogy kipróbálják a drift taxit! A nem mindennapi autózást, illetve a BMW E-30-as versenyautóban dübörgő lóerőt a jobb 1-ben sikítva lehet élvezni, Puci profi navigátoraként!

XLsport –
Forrás: Tóth Eszter

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.