DTM: Három év után szerzett pole-t a bajnok

Túraautó

2015. október 18. vasárnap, 12:52

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DTM Media

Gary Paffett elsőségével ért véget a DTM idei szezonjának utolsó kvalifikációja Hockenheimben: a Mercedes brit versenyzője csupán századokkal utasította maga mögé az Audi trióját.

Vasárnap késő délelőtt került sor a Német Túraautó Bajnokság 2015-ös idényének utolsó időmérő edzésére Hockenheimben. A rajtelsőséget Gary Paffett szerezte meg: a 2005-ös bajnok legutóbb 2012-ben a Norisringen tudott az élen zárni egy kvalifikációt, azaz bő három esztendő elteltével rajtolhat majd a pole-ból a brit pilóta. A Mercedes versenyzőjének elsősége emellett azt is jelenti, hogy az évad 18 versenynapján összesen 14 különböző pilóta tudott pole pozíciót szerezni!

Paffett_Hockenheim_DTM

Paffett sikere azonban nem sokon múlott: csupán 38 ezreddel múlta felül Jamie Greent, akit további két Audi követett Mattias Ekström, Miguel Molina sorrendben. A bmw-sek közül Maxime Martin bizonyult a legjobbnak a maga ötödik helyével, majd jött Tambay, Müller és Scheider, az első tízbe pedig Götz és Farfus fért még be – a brazil lemaradása is alig három tized volt az éllovashoz képest!

Pocsék időmérőt teljesített a szombaton bajnokká koronázott, ma pedig a születésnapját ünneplő Pascal Wehrlein: a Mercedes Formula-1-be vágyó fiatal tehetsége csupán a 17. rajthelyet szerezte meg a vasárnapi második futamra. A szezon utolsó versenye a tervek szerint 15 óra 15 perckor rajtol.

A vasárnapi időmérő végeredménye:

1. Gary Paffett ART Mercedes 1m32.645s
2. Jamie Green Rosberg Audi 1m32.683s 0.038s
3. Mattias Ekstrom Abt Audi 1m32.729s 0.084s
4. Miguel Molina Abt Audi 1m32.746s 0.101s
5. Maxime Martin RMG BMW 1m32.826s 0.181s
6. Adrien Tambay Abt Audi 1m32.845s 0.200s
7. Nico Muller Rosberg Audi 1m32.861s 0.216s
8. Timo Scheider Phoenix Audi 1m32.936s 0.291s
9. Maximilian Gotz Mucke Mercedes 1m32.958s 0.313s
10. Augusto Farfus RBM BMW 1m32.976s 0.331s
11. Paul Di Resta HWA Mercedes 1m32.991s 0.346s
12. Tom Blomqvist RBM BMW 1m33.056s 0.411s
13. Edoardo Mortara Abt Audi 1m33.064s 0.419s
14. Mike Rockenfeller Phoenix Audi 1m33.093s 0.448s
15. Bruno Spengler MTEK BMW 1m33.096s 0.451s
16. Marco Wittmann RMG BMW 1m33.098s 0.453s
17. Pascal Wehrlein HWA Mercedes 1m33.120s 0.475s
18. Daniel Juncadella Mucke Mercedes 1m33.163s 0.518s
19. Antonio Felix da Costa Schnitzer BMW 1m33.223s 0.578s
20. Robert Wickens HWA Mercedes 1m33.255s 0.610s
21. Timo Glock MTEK BMW 1m33.481s 0.836s
22. Lucas Auer ART Mercedes 1m33.549s 0.904s
23. Martin Tomczyk Schnitzer BMW 1m33.639s 0.994s
24. Christian Vietoris HWA Mercedes 1m33.801s 1.156s

Forrás: www.formula.hu – RSS