Dupla második hely

Az utolsó napon a fiatalabbak, a 14-16 évesek váltóversenyében ezüstérmet szerzett a magyar csapat, amely így összesen három dobogós helyezéssel és a pontversenyben elért második hellyel zárta a hollandiai Hoornban rendezett junior nyílt vízi úszó-világbajnokságot.

reb A két, egyéni versenyt hozó nap után a hoorni nyílt vízi junior úszó-világbajnokság zárásán debütált a nemzetközi szövetség által életre hívott váltóviadal. A korábbi csapatversengést cserélték a 4×1250-es összecsapásra: a medencéhez hasonlóan két férfi és nő váltásban ússza le a távot. A steril közegtől eltérően azonban itt mindenki ugyanazon a pályán tempózik.

csapat02_hoorn

Csapatsiker: második hely a pontversenyben

Gellért Gábor szakági szövetségi kapitány előzetesen érmet remélt, s nem is kellett csalódnia: a Tabi Zoltán, Kalmár Ákos, Juhász Janka, Kun-Szabó Fanni staféta, az olaszoktól kevéssel elmaradva, a második helyen ért célba. A jó szereplés értékét növeli, hogy két 14 éves is úszott a csapatban (más országok nem vetettek be ennyire fiatal versenyzőket).

Mint Gellért mondja, a négyesen érezhető volt, hogy két nappal korábban teljesítették az egyéni számot, így jóval pihentebben vágtak neki a távnak. Az U19-esek azonban még igencsak karjukban-lábukban tudták a vasárnapi 10 km-t, kivéve Rasovszkyt, aki a szakember szerint ma is félelmetes formáról tett tanúbizonyságot. A Rasovszky, Novoszáth Tamás, Farkas Adél, Kiss Nikoletta négyes végül az ötödik helyen zárt.

A nemzetközi szövetség, a FINA terve, hogy idővel az olimpia programján is szerepeljen a versenyszám, a vezetők pedig elégedettek a mostani tapasztalatokkal. A tervek szerint a váltó akár már a jövő évi, magyarországi vb-n is megjelenhet, azaz Balatonfüreden a felnőttek is kipróbálhatják magukat ebben a formációban.

Míg a nemzetközi vezetők a tapasztalatokkal, a magyar stáb az eredményekkel elégedett. Az egy arany- és két ezüstéremnek köszönhetően a pontverseny második helyén zárt a küldöttség, amelyre Gellért szerint talán még sohasem akadt példa.

S a jövő még szebb sikereket tartogathat: míg a magyarok az egyéniben is úszó sportolókat küldtek vízbe, több ország pihent versenyzőkkel állt ki. A tervek szerint ugyanígy tesznek a magyarok a szeptemberi Európa-bajnokságon.

„Sikerült újból bizonyítani, hogy a szakág utánpótlás-nevelése kiemelkedően jó, én pedig személy szerint büszke vagyok a ’térítőmunkámra’, amely révén mind több fiatal, medencés úszót tudok meggyőzni arról, érdemes kipróbálnia magát nyílt vízen is” – zárta az értékelését Gellért.

A szombati tudósításunkat itt olvashatja el, a vasárnapit pedig itt találja. A teljes eredménysort itt éri el.

JUNIOR NYÍLT VÍZI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, HOORN (HOLLANDIA)
A második nap bajnokai és a magyarok helyezése
Váltó. 14-16 évesek: Olaszország (Emanuele Russo, Andrea Filadelli, Ludovica Lugli, Giulia Berton) 58:06,4. 2. Magyarország (Kalmár Ákos, Tabi Zoltán, Juhász Janka, Kun-Szabó Fanni) 58:09,1
U19:
Németország (Paul Hentschel, Lea Boy, Thore Bermel, Jeanette Spiwoks) 56:06,02, … 5. Rasovszky Kristóf, Novoszáth Tamás, Farkas Adél, Kiss Nikoletta 56:45,8

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS