Durván nekiment Ecclestone-nak az F1 korábbi orvosa

F1

2016. február 22. hétfő, 16:16

Bernie Ecclestone kemény kritikával illette a hétfői teszt kezdete előtt az általa irányított sportágat. Gary Hartstein ennek kapcsán brutális választ fogalmazott meg az F1 nagyura számára.

Ahogy arról mi is beszámoltunk ma reggel, Bernie Ecclestone úgy nyilatkozott az első téli teszt kezdetének napján, hogy szerinte a Formula-1 még soha nem volt olyan rossz állapotban, mint manapság. A száguldó cirkusz mindenható ura elsősorban a versenyek kiszámíthatóságát, így voltaképpen a Mercedes dominanciáját jelölte meg fő problémaforrásként.

Gary Hartstein, aki korábban az F1 orvosa volt, érthetetlen és váratlan kirúgása óta rendre kritikus szavakkal illette a sportág irányítóit, az FIA-t és magát Ecclestone-t is, így nem meglepő, hogy a 85 éves üzletember mai kinyilatkoztatását sem hagyta szó nélkül:

Gary_Hartstein

„Tudom, hogy nem fogok többet belépőt kapni, de nem érdekel” – vágott bele Hartstein, akinek szavait a grandprix.com szakoldal idézi. „Üzenem Bernie-nek: a Mercedes erőforrásának 47 százalékos a termikus hatásfoka. Ez egy elképesztő mérnöki bravúr, és mindenkinek el kellene sajátítania ezt a tudást.”

„Továbbá üzenem még neki, hogy a sport hangos, szexi és tele van drámával” – folytatta a Formula-1 korábbi orvosa. „Viszont úgy tűnik, hisztis, romlott, éretlen emberek irányítják. Versenyt akarunk látni, nem pedig nyafogást. És nem olyan ostobákat, akik törlik a német, olasz vagy francia futamokat a naptárból.”

„Azt is üzenem Bernie-nek, hogy fejezze be a vérszívást és hagyja a sportot lélegezni. Hallgasson a rajongókra. A sport a vezetők ostobasága, kapzsisága és önimádata ellenére is sikeres” – zárta roppant erős kijelentéseit Hartstein.

Forrás: www.formula.hu – RSS