Csak ülök és bámulok, hogy ezt is megértem: Balázska néhány, merész kanyarral a pályafutásában, most ismét Hajdúság fővárosába tart. Leendő diplomatánk – aki diplomata útlevéllel már rendelkezik – harminchárom évesen szerződés nélkül maradt, s végül be kell érnie a korábbi többszörös magyar bajnokcsapat, ám jelenleg csak a másodosztályban szerénykedő LOKI ajánlatával.
Dzsudzsák Balázs. Fotó: Micheller Szilvia/MLSZ
Ennek a jócskán túlértékelt fiatalembernek bőven lehetne érdemi mondanivalója a nagyközönség és a szűkebben vett szakma felé egyaránt – ha őszinte lenne. Ám ilyesmire még véletlenül se számítson senki, így e sorok elkövetője kénytelen leírni a minimumot.
Amikor Balázskát kivásárolták Hollandiából, még minden szépnek és jónak tűnt. Megint van egy labdarúgónk, aki nemzetközi mércével mérve is viheti valamire – gondoltam akkoriban sokad magammal. Az élet azután egészen mást hozott, hiszen emberünk – feltehetően menedzsere, Vörösbaranyi József tanácsára is hallgatva, szakmai szempontok helyett csak a pénzre „rátekeredve” – hosszú időt töltött részben háborús övezetben, miközben azokat az éveket végképp elvesztette, amikor még előbbre léphetett volna a nemzetközi hierarchiában.
Dzsudzsák – ahogy mondani szokták – aprópénzre váltotta a tehetségét, bár ez esetében milliárdokat jelentett. Más kérdés, ha egy másik utat választ, alighanem akkor is elérhette volna ezt az összeget a világszinten és itthon egyaránt messze túlfizetett labdarúgásban!. Ám ő sikerrel futott a pénz után, miközben szép lassan, de biztosan a lefelé tartó útra keveredett. Már évek óta leginkább csak alibizett, miközben egymást érték a hatalmas, első oldalas nyilatkozatai. Ilyenek például, hogy „Ez a munkánk!”, ezt olvashattuk a Nemzeti Sport címoldalán, minden más információt elnyomva.
A meccseken azután ez a nagy elszánás csak véletlenszerűen mutatkozott meg, de emberünket semmi nem tarthatta vissza. Haladt előre, akár egy gyorslift felfelé, és mára odáig jutottunk, hogy a magyar labdarúgás holtversenyes listavezetője, a kapus Király Gáborral párban. Mindketten 108 alkalommal léphettek pályára a nemzeti együttesben.
Bozsik József
Király Gábor kapus, így az ő esete „más tészta”, bár neki is voltak jócskán gyengécske meccsei. Ami sokkal izgalmasabb: mezőnyjátékosként Dzsudzsák hét alkalommal pluszban van minden idők talán legjobb magyar irányítójával, a 101-szeres válogatott Bozsik Józseffel szemben. Márpedig ez gyomorforgató igazságtalanság, így ledevalválni egy egészen más tudásszintű extraklasszis teljesítményét egy jóval szerényebb kvalitású Dzsudzsák Balázson keresztül.
Persze akik „kifuttatták” a nyírségi legényt, ilyesmire még véletlenül sem gondoltak, elvégre ők labdarúgó szakemberek. Ráadásul nem csak Bozsik van leértékelve az „ezerrel” futtatott Dzsudzsákon keresztül, de még mások is. Elég csak a nála sokkal jobb Gera Zoltánt vagy Fazekas Lászlót felemlítenem, akik 97, illetve 92 válogatottsággal következnek a rangsorban…
Most pedig itt állunk a „Nagy Visszatérés” előtt, amely alku több hónapos huzavonát követően köttetik meg – ha nem jön közbe semmi. Mert a drukkerek Balázskája nem könnyen adja meg magát. Nyílt titok, hogy hetekkel korábban már szóbajött a debreceniek szándéka, de Dzsudzsáknak kevés volt a pénz.
Most, mivel SENKI nem akarta elvinni – pedig még Tusup fizikai felkészítését is igénybe vette egy rövid időre – hát marad az egyetlen kérő, az NB II-es Debrecen. S feltehetően a válogatottba is megpróbálják majd „bemasszírozni” láthatatlan jóakarói kezek, mert nélküle nehéz a magyar focit elképzelni. Legalábbis bizonyos szakképzett vezetőknek, aki már nem emlékeznek Bozsik Józsefre, Gera Zoltánra vagy éppen Fazekas Lászlóra sem.
(jochapress / Jocha Károly)
