Szaller Márk nagyon erősnek érzi az EBEL-t az osztrák U20-as jégkorong-bajnoksághoz képest, de mindent megtesz azért, hogy helyt álljon. Nemcsak a jégen kell teljesítenie, hanem a szabadnapokon a főiskola is tárt karokkal várja egy-egy ZH-ra.
Pusztai Viola • Szaller Márk szerencsésnek érzi magát, hogy Székesfehérváron nőtt fel, s nemcsak azért mert szereti a várost, hanem a jégkorong miatt is. A korcsolyázással kis elsősként, testnevelésórán találkozott először, illetve édesapja a hétvégeken tanfolyamra vitte. Ott figyelt fel rá az egyik hokiedző.
− Megkérdezte, nem akarom-e komolyabban űzni a sportágat, én meg hat-hét éves fejjel azonnal rábólintottam. Kaptam felszerelést, és a következő héten már meccset is játszottam. Elindult a hokiőrület, minden hétvégén ott voltunk a Fehérvár mérkőzésén. Akkor még EBEL sem volt, a Dunaújváros elleni bajnokik azonban felejthetetlenek – így emlékszik a kezdetekre a Fehérvár AV19 játékosa.
Szaller Márk • Forrás: Fehérvár AV19
Gyerekként csapattársaival tágra nyílt szemmel nézték a felnőttjátékosok, de még a náluk valamivel idősebb korosztályok edzéseit is. Amikor a Fehérvár nyolc évvel ezelőtt elkezdett játszani az EBEL-ben, akkoriban a hátvéd még nehezen képzelte el, hogy egyszer ő is jégre léphet az osztrák bajnokságban.
A pillanat 2015 szeptemberében jött el:
− Amikor Kercsó Árpád volt az edzőm, még ifjúságiként, ő mondogatta mindig: aki az ő keze alatt dolgozik, annak egy-két éven belül már az EBEL-ben kell szerepelnie. Tudtuk, hogy a mester szeret túlozni, de mi sem tartottuk elérhetetlennek a célt. Inkább reálisnak, csak nekem közben térdműtétem volt, amit hat hónapos rehabilitáció követett, és abban az időszakban inkább arra gondoltam, hogy csak az U20-as csapatba kerüljek. Meg az U18-as válogatott keretébe, hogy jégre léphessek a székesfehérvári U18-as világbajnokságon. Aztán felgyorsultak az események, és a sérüléshullám miatt akár már tavaly ősszel bemutatkozhattam volna, de én is megsérültem, idén azonban már túl vagyok a nyolcadik osztrák bajnoki meccsemen.
A szezon előtt azt a célt tűzte ki, hogy minél több MOL Liga-mérkőzésen lépjen jégre, hogy megszokja a felnőtthokit, felvegye annak a ritmusát. Úgy gondolta, ha ott bizonyít, lehet esélye feljebb is lépni. Nem tagadja, az U20-as bajnoksághoz képest az EBEL nagy lépést jelent.
− Vincze Peti barátommal és csapattársammal az éppen a Salzburg ellen nagyon csúnyán, 6-1-re elvesztett mérkőzésen beszéltünk arról, hogy az ellenfél csapatának negyedik sorát csupa volt AHL-es játékos alkotja, és nem egy volt NHL-es hokisuk is van. Tizenkilenc évesen belecsöppenni ebbe, miközben tavaly még az U20-as bajnokságban koptattam a pengémet… Picit viccesnek éreztem, izgultam is, de reméltem, hogy meg tudom oldani a feladatomat, amiben a csapattársak és az edzők egyaránt rengeteg segítenek.
Nem könnyű egyébként a profi hokis élete, Márk a múlt héten éppen csak hazatért a két meccset magába foglaló, négynapos túráról, már utazott is Budapestre az U20-as válogatott kétnapos összetartására. Onnan meg rohant Székesfehérvárra, a következő EBEL-találkozóra, majd amikor végre szabadnapot kapott, azt két ZH-val, azaz zárthelyi dolgozattal kezdte, ugyanis a Kodolányi János Főiskola gazdálkodás és menedzsment szakának hallgatója.
− Még nem látom a végét, hogy sikerül ez a félév, de próbálom teljesíteni. Ha a szabadnapjaim nem a főiskolán telnek, akkor olyan programot választok, amely nem igényel túl nagy kalóriavesztést, például barátokkal találkozok, vagy csak otthon xboxozok, esetleg elmegyek wellnessezni. Ahogy mondani szokták: az a jó szünnap, amikor a nap végén úgy érzed, mennél már a jégre, ég a talpad, hogy korizhass. Velem ez mindig így van.
