Egert verő vitézek

Ellentmondást nem tűrő játékkal, 37-24-re győzött a férfi junior kézilabda-válogatott az Eger SBS Eszterházy felnőttcsapata elleni balatonboglári felkészülési mérkőzésen, „különtudósítónk” ezúttal Schmid Péter volt. A csapat e sikerrel a háta mögött vonul rövid karácsonyi pihenőre.

reb A Balmazújváros elleni, november eleji győzelmet követően először, és összesen is másodszor nyert a férfi junior kézilabdázó-válogatott élvonalbeli felnőttalakulat ellen. A karácsonyt megelőző utolsó előtti felkészülési összecsapáson az Eger SBS Eszterházy alakulata volt ellenfél.

gyurka_dabas_cseh_peter

Nagy különbségű győzelmet aratott Gyurka János együttese  •  Forrás: MKSZ/Cseh Péter

„A meccs előtti két napot együtt töltötte Balatonbogláron a társaság, készültünk az egriek ellen is, de ez a mérkőzés alapvetően csak állomás a januári világbajnoki selejtező felé haladva – jegyezte meg Schmid Péter, akit a másodedző Kopornyik Zsolt segítségével kértünk a soros „különtudósítónknak”. – Az első negyedórában fej-fej mellett haladt a két csapat, aztán azt éreztem, hogy az egriek elfáradtak, nekünk pedig két erős sorunk volt. Az edzőnk sokat cserélt, mi sokat futottunk, és már az első félidőben nagy előnyre tettünk szert, amit a szünet után tudtunk növelni.”

A két sort szó szerint kell érteni, hiszen Gyurka János szövetségi edző a lehetséges 16 helyett 14 játékos nevezett a találkozóra. A siker jól jön a röpke karácsonyi pihenő előtt: a junioregyüttes tagjai nem kényelmesedhetnek el az év végén, hiszen december 28-30-ig erős nemzetközi felkészülési tornán vesznek részt Dabason, január 6-8-án pedig már Ausztriában küzdenek az U21-es világbajnoki kvalifikációért.

A junior kézilabda-válogatottak „félig” játszanak az évadban: mindig az élvonalbeli riválisok látogatnak el Balatonboglárra. Nincs visszavágó, és így az eredmények nem befolyásolják a bajnokság sorrendjét.

A korábbi mérkőzések:
Juniorválogatott–Orosháza 26-31
Juniorválogatott–Balatonfüred 29-32
Juniorválogatott–Balmazújváros 30-21
Juniorválogatott–Grundfos Tatabánya 28-31
Juniorválogatott–MOL-Pick Szeged 22-30

A FÉRFI JUNIORVÁLOGATOTT NB I-ES MÉRKŐZÉSE
U21-es válogatott–Eger SBS Eszterházy 37-24 (16-10)
Balatonboglár, játékvezetők: Baranyai N., Baranyai Zs.
MAGYARORSZÁG JUNIOR: Pásztor I., Rózsavölgyi (kapusok), Déber 2, Fekete 1, Füzi 1, Gábor 6, Győri 5 (1), Juhász Á. 7 (1), Nemes R. 5, Schmid, Szilágyi, Szita 2, Török Á. 3, Varjú 5. Szövetségi edző: Gyurka János
EGER: Mátrai, Stochl (kapusok), Antl, Bajorhegyi 1, Dobó, Lezák, Menyhárt 5 (1), Péter A. 1, Péter G. 1, Petro 6, Radojevic 4, Szűcs 4, Vancsics 2. Edző: Tóth Edmond
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS