Egészségséfünk ajánlja: Rakott újkrumpli

Amikor a piacon jártam, láttam, hogy már van újkrumpli. Ha pedig még maradt egy kis sonkánk, tojásunk, igazán finom ebédet készíthetünk belőle.

Hozzávalók:

–       1 kg újkrumpli

–       25 dkg sonka felkockázva

–       2 közepes vöröshagyma karikázva

–       5 db főtt tojás

–       3 nyers tojás

–       4 dl főzőtejszín

–       olaj

–       zsemlemorzsa

–       25 dkg trappista sajt

Egészségséfünk ajánlja: Rakott újkrumpli

Mivel még nagyon friss az újkrumpli, könnyen lejön a héja, elég egy kicsit megdörzsölni. Így tisztítsuk meg a burgonyát, majd forrástól számított 5 percig főzzük sós vízben. Hagyjuk kicsit hűlni. Addig kevés olajon dinszteljük meg a hagymát, majd adjuk hozzá a sonkát. Kicsit pirítsuk össze. Tisztítsuk meg a tojásokat, vágjuk karikákra. Amikor a burgonya meghűlt, azt is vágjuk karikákra. Egy hőálló tál alját kenjük be vékonyan olajjal, szórjuk meg zsemlemorzsával. Rakjunk le egy réteg burgonyát (gyakorlatilag a burgonya felét), rá a hagymás sonkát, tojást, majd végül megint a burgonyát. Nem kell sózni, mert a burgonya is sós vízben főtt, és a sonka is sós. A 3 db nyers tojást verjük fel, keverjük jól össze a tejszínnel. Ezzel a keverékkel egyenletesen locsoljuk meg a rakott burgonyát. Fedjük le fóliával és 200 C fokra előmelegített sütőben süssük 30 percig, majd vegyük le a fóliát, szórjuk meg a sajttal, és tegyük vissza 15 percre.

Tipp! Ha nincs már húsvéti sonkánk, akkor bármilyen sonka, füstölt kolbász jó, vagy akár el is hagyhatjuk.

Jó tudni! Az újkrumpli főzési, sütési ideje rövidebb, az íze, állaga is más lesz. Nem jó, ha túlfőzzük, erre vigyázni kell.

Tápérték (100 g)

Burgonya

Tojás

Parasztsonka

Főzőtejszín

Trappista sajt

Energia

69 kcal

143 kcal

178 kcal

120 kcal

341 kcal

Fehérje

1,6 g

12,6 g

23 g

3,2 g

25 g

Zsír

0,1 g

9,5 g

9 g

10 g

26 g

Szénhidrát

15,7 g

1,8 g

0 g

43 g

1,8 g

Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS