Egy ezüstérem és három párizsi kvóta a vasárnapi kajak-kenu döntőkben

A magyar versenyzők egy ezüstérmet és három kvótát, két férfi kenust és egy férfi kajakost szereztek a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság vasárnapi döntőiben. Magyarország így nagyszerű teljesítménnyel a lehetséges 18-ból 15 párizsi indulási jogot begyűjtött Németországban.

Kopasz Bálint és Nádas Bence
Nádas Bence (elöl) és Kopasz Bálint a férfi kajak kettesek 500 méteres versenyének középfutamában az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A zárónapon – a kissé borús időben, 18-19 fokban, enyhe hátszélben – 12 A döntőt rendeznek a vb-n, tízben érdekelt magyar hajó

Nádas Bence és Kopasz Bálint címvédőként szállt vízre a kajak kettesek 500 méteres fináléjában, amelyben az első hat hely ért ötkarikás kvótát, s az előcsatározások alapján szoros csata volt kilátásában. A magyar duó, amely ezúttal csak három hetet tudott együtt készülni, jól kezdett, 250 méternél a spanyolok és a németek mögött harmadikként haladt át. Közben a portugálok is beleerősítettek, a célhoz közeledve pedig nagyon besűrűsödött a mezőny, és Nádaséknak a portugálokat ugyan nem sikerült beérni, de a többieket megelőzték,  második helyükkel pedig magabiztosan szerezték meg az utolsó, hatodik férfi kajakos kvótát.

„Fantasztikus volt ez a csapatmunka és ez a pálya a döntőben Bencével. Maximálisan elégedett vagyok a második hellyel, ezt amiatt is mondom, mert csak három hetünk volt a felkészülésre – nyilatkozott az MTI-nek az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint. – Nagyon kevés választott el bennünket a címvédéstől, de az elejétől a végéig mindent jól csináltuk, nem hibáztunk, ez most erre volt elég. De megvan a kvóta, most ez volt a lényeg.”

A vb-ről egy-egy arany- és ezüstéremmel hazatérő Kopasz Bálint hozzátette: nem lehet elégedetlen az idei teljesítményével, de jövőre szeretne olyan formát mutatni, mint az előző két évben.

„Sejtettem, hogy szoros lesz, de azért meglepődtem, hogy amikor beértünk és körülnéztem, mindenhol hajók voltak – idézte fel a befutót a vezérevezős Nádas Bence, aki a négyes után második ezüstjét szerezte Duisburgban. – Nem is mertem örülni, de aztán a partról mutatták, hogy második, és arra gondoltam: úristen, három hét alatt ezt meg tudtuk csinálni. Szerintem az ellenfelek sokat fejlődtek tavaly óta, ezt jól mutatja, hogy kilenc tizeden belül jött be nyolc hajó, már ez is egy olyan sprintszám lett, mint a négyes.”   

Nádas és Kopasz
Az ezüstérmes Nádas Bence és Kopasz Bálint (b-j) a férfi kajak kettesek 500 méteres döntőjének eredményhirdetésén. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Korisánszky Dávid és Fekete Ádám kenupárosa hullámzó idényt és eddig a vb-n hullámzó versenyt tudhatott maga mögött, de a szombati, középfutamos teljesítménye alapján minimum a kvótaszerzésre esélyesnek számított a döntőben, ehhez ugyanis csupán egy riválisát kellett megelőznie.

A finálé a várakozásoknak megfelelően óriási csatát hozott, s a magyarok a táv második felében hatalmasat mentek, még arra is esélyük volt, hogy felállhassanak a dobogóra, de ettől végül két tizedmásodperccel elmaradtak. Ötödik helyükkel ugyanakkor csatlakoztak Adolf Balázshoz, és megszerezték a második és utolsó, harmadik férfi kenus kvótát is.

„Bár a dobogó nem jött össze, fantasztikus ez az ötödik hely. Főleg azok után, amilyen szezonunk volt, a szegedi vk-siker után ott volt ugye Dávid kézsérülése, zaklatott volt az idény. Ezek után jövőre úgy készülünk, az a célunk, hogy Párizsban érmesek legyünk – mondta Fekete Ádám. – Úgy gondolom, hogy Adolf Balázzsal együtt visszatettük a magyar férfi kenut a térképre, nagyon boldogok vagyunk.”

Korisánszky és Fekete
Korisánszky Dávid és Fekete Ádám a férfi kenu kettesek 500 méteres versenyének középfutamában az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Bár a középfutam után azt mondtam, hogy ha maxos pályát megyünk és ötödikek vagyunk, örülni fogunk, most azért van bennem némi tüske. Ezzel együtt most azt mondom: inkább legyen most ez egy ötödik hely, jövőre pedig egy érem” – egészítette ki társa nyilatkozatát Korisánszky Dávid, aki tavasszal a civil munkáját feladva tért vissza a pályára.

Az ötkarikás indulási jog ebben a sportágban nem névre szól, a magyar olimpiai csapat a jövő évi válogatókon alakul majd ki

A duisburgi mérleg: hat férfi és négy női kajakos, három férfi és két női kenus kvóta. A hiányzó indulási jogok megszerzésére a jövő évi, szegedi pótkvalifikációs viadal kínál majd lehetőséget.

Az olimpia műsorán nem szereplő számokban vasárnap a Bragato Giada, Csorba Zsófia, Opavszky Réka, Nagy Bianka összeállítású kenu négyes és a Takács Kincső, Hajdu Jonatán vegyes kenu kettes éppen lemaradva a dobogóról negyedikként ért a célba 500 méteren, míg a Ferencváros kenusa, a kétszeres Eb-ezüstérmes Balla Virág ötödik lett a kenu egyesek erős, 500 méteres mezőnyében úgy, hogy az éremszerzéstől messze volt.

Lucz Anna és Opavszky Márk hatodikként zárt a vegyes kajak kettesek között.

Az egyetlen vasárnapi magyar B döntős, Lucz Anna megnyerte versenyét K-1 200 méteren, így összesítésben a tizedik helyen zárt. Az A fináléban az új-zélandiak állócsillaga, az olimpiai és vb-címvédő Lisa Carrington kilencedszer (!) diadalmaskodott.

Molnár Nikoletta
Az ötödik helyezett Molnár Nikoletta a női parakajak KL3 kategória 200 méteres döntőjében az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban. A versenyző paralimpiai kvótát szerzett. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A zárónap 200 méteren zajló para döntőiben is szereztek egy újabb paralimpiai kvótát a magyarok: Molnár Nikolett bravúros teljesítménnyel ötödikként ért célba a KL3-as kategóriában, és ez elég volt az indulási jog begyűjtéséhez. A magyar válogatott két éremmel – egy-egy arannyal és bronzzal -, valamint négy paralimpiai kvótával térhet haza Németországból.

Férfiak

K-2 500 m (olimpiai szám), világbajnok:
   Joai Ribeiro, Messias Baptista (Portugália) 1:29.037 p
2. Nádas Bence, Kopasz Bálint 1:29.184
3. Adrian Del Rio, Rodrigo Germade (Spanyolország) 1:29.389

C-2 500 m (olimpiai szám), világbajnok:
   Peter Kretschmer, Tim Hecker (Németország) 1:36.972 p
2. Liu Hao, Ji Bo-ven (Kína) 1:38.126
3. Cayetano Garcia, Pablo Martinez (Spanyolország) 1:38.571
…5. Korisánszky Dávid, Fekete Ádám 1:38.770

Nők

K-1 200 m, világbajnok:
   Lisa Carrington (Új-Zéland) 38.932 mp
2. Yale Steinepreis (Ausztrália) 40.010
3. Dominika Putto (Lengyelország) 40.367
…10. (a B döntőben 1.) Lucz Anna

K-2 500 m (olimpiai szám), világbajnok:
   Emma Jörgensen, Frederikke Hauge Matthiesen (Dánia) 1:39.856 p
2. Martyna Klatt, Helena Wisniewska (Lengyelország) 1:40.824
3. Paulina Paszek, Jule Hake (Németország) 1:41.597

C-1 500 m, világbajnok:
   Katie Vincent (Kanada) 2:01.545 p
2. Maria Corbera (Spanyolország) 2:02.860
3. Maria Mailliard (Chile) 2:03.218
…5. Balla Virág 2:09.522

C-4 500 m, világbajnok:
   Kína (Suaj Csang-ven, Lin Ven-csün, Li Li, Van Jin) 1:47.186 p
2. Németország (Lisa Jahn, Hedi Kliemke, Annika Loske, Ophelia Preller) 1:47.780
3. Kanada (Sophia Jensen, Sloan Mackenzie, Jacy Grant, Julia Lilley Osende) 1:48.143
4. Magyarország (Bragato Giada, Csorba Zsófia, Opavszky Réka, Nagy Bianka) 1:48.761

Vegyes számok

K-2 500 m, világbajnok:
   Lena Röhleings, Jacob Schopf (Németország) 1:33.033
2. Alyssa Bull, Jackson Collins (Ausztrália) 1:33.179
3. Barbara Pardo, Inigo Pena (Spanyolország) 1:33.912
…6. Lucz Anna, Opavszky Márk 1:35.328

C-2 500 m, világbajnok:
   Connor Fitzpatrick, Katie Vincent (Kanada) 1:45.771 p
2. Wiktor Glazunow, Sylwia Szczerbinska (Lengyelország) 1:46.219
3. Olympia Della Giustina, Daniele Santini (Olaszország) 1:47.663
4. Takács Kincső, Hajdu Jonatán 1:47.829

(MTI)

Ezüstérmes Varga Ádám és a Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás kajak kettes

Post Views: 2

JochaPress