Egy gyerek a Tomracing első 2016-os bajnoka

Egyéb

2016. augusztus 18. csütörtök, 11:21

Szerző: Tomracing; Fotók: Háfra Zsolt

A Tomracing Motorsport Team fiatal motorosai sikert sikerre halmozva szerepeltek Dunaszerdahelyen, sőt Kovács Zolika már egy futammal a végelszámolás előtt megnyerte a bajnokságot.

Kovács Zoltán, 8 éves – PW50 kategóriában 1. helyezett – Magyar Bajnok
Zolika már a hétvége kezdetekor extra agilisan és nagy kedvvel motorozott. A fiatal pilóta sem a szabadedzéseken, sem az időmérő edzésen nem talált legyőzőre, majd mindkét vasárnapi versenyét megnyerte! Édesapja elmondása szerint az elejétől remek tempót diktáló versenyző még egy nagyobb kategóriás motorossal is sokáig harcban volt, és ezen a hétvégén minden úgy sikerült, ahogy az régóta a céljaikban szerepel. A bajnoki címnek nagyon örülünk, de Zoli ugyanúgy fog harcolni a győzelemért az utolsó futamon is!

Kovács Zoltán

Oláh Barnabás, 10 éves – Mini Gp Pro kategóriában 1. helyezett
Barnusnak szintén remekül jött ki a lépés a Mini Gp Pro bajnokság keretein belül. Sajnos a kvalifikáció során azonban egy ellenfele feltartotta Barnabást, majd az előzés közben lezárta az ívet és ütközés lett a vége, de szerencsére senkinek nem lett komolyabb baja. Az első futamon egy jó rajt után második helyen haladt, majd egy szép előzéssel átvette a vezetést, amit utána nem engedett ki a kezéből, míg a második versenyen hosszú körökön keresztül ment a csata az első helyért, végül a második helyet sikerült elérni, de ez is elég volt a kategória összetett futamgyőzelemhez.

Babonics Márk, 14 éves – SSP 300 kategóriában 4. helyezett
Márkónak a hétvégén a technikai ördöge is nehezítette a dolgát és a motor fordulaton tartásával akadtak gondok, de az időmérő edzésen mindennek ellenére sikerült egy negyedik helyet megcsípnie. A versenyen hiába fogott jó rajtot Márk, a többiek erősebb gépeikkel gyorsan visszaelőzték. A második versenyen tovább zajlott a harc a technikával, így bármennyire is szeretett volna előrébb kerülni, ez most nem sikerült, de az összetettben megszerzett negyedik hely, és a vele járó pontok még jól jöhetnek a végelszámolásban.

Surányi Balázs, 10 éves – Mini Gp kategóriában 2. helyezett
Balu a Mini Gp-k mezőnyében nyolcadik helyen végzett, ami nagyon jó eredmény, hiszen ADAC német sorozatban szereplő versenyzők, és erősebb technikák ellen sikerült véghezvinni mindezt. Balu a teljes hétvége alatt kitűnő formát mutatott, és összeszedett, fegyelmezett, kontrollált teljesítménnyel örvendeztette meg az őérte szorítókat – rá is fért a siker az utóbbi idők pechsorozata után. A saját legjobb idejét is sikerült megjavítania a fiatal pilótának, akinek édesapja, Surányi Zoltán szintén versenyzett, és a Scooterek között aratott összetett győzelmet, ezzel tovább növelve előnyét a bajnokságban. Az immáron harminchárom egységgel vezető Zoltánnak jó sansza lehet, akár a végső győzelemre is!

Biel Richárd – csapatulajdonos-koordinátor:
„Emelem bukósisakom valamennyi versenyzőnk előtt, ugyanis mindenkinek nagyon erős mezőnyben kellett helyt állni és küzdeni a az elért helyezésekért. A csapat valamennyi tagja büszke Kovács Zolira, aki első teljes szezonjában megnyerte kategóriája bajnokságát és ezzel megszerezte csapatunk fennállásának 10. bajnoki trófeáját is! Hiszem, hogy idén lesz még mit ünnepelnünk!”

Forrás: www.formula.hu – RSS